A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dorama. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dorama. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 28., péntek

Doramák 2.




Sziasztok!

Az írásaimhoz kapcsolódó kérdőívben valaki feltette a kérdést, hogy milyen doramákat nézek mostanság, és mivel amúgy is terveztem írni négy év után egy újabb bejegyzést, hát úgy döntöttem, szánok erre is időt.

Igazság szerint a véleményem nem változott a koreai sorozatokkal, a mai napig ugyanúgy imádom őket, ugyanúgy lenyűgöznek és ki tudnak akasztani, ha arról van szó. :D

Az ízlésem azonban egy kicsit már változott, és az utóbbi években rákaptam a bűnügyi doramákra, olyanokra, amiben háttérbe szorul a szerelem, és az ehhez kapcsolódó botrányok, és inkább a borzongás, az izgalom van jelen. Valamiért nagyon szeretek nyomozgatni, és marha érdekesnek találom, hogy egy-egy szereplő múltja milyen titkokat rejt és ezeket hogyan fedik fel szép lassan. A koreaiak ezt valahogy nagyon jól tudják tálalni. 

Úgy gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben felsorolom azokat a sorozatokat, amiket az elmúlt években láttam, pontosabban 2016-től egészen mostanáig. Azért így, mert az előző doramás bejegyzésben azokat soroltam fel, amiket 2012-től egészen 2016-ig láttam, és szerintem nincs értelme még egyszer azokat leírni, amiket az előzőben.
Tehát itt tudjátok megnézni az előző bejegyzést:  DORAMÁK I. . 


Itt pedig azokat láthatjátok, amiket az előző bejegyzés megírása óta láttam. Ne zavarjon meg senkit a számozás. A másik bejegyzésben összesen 38 sorozatot néztem meg, így ezért innen fogom folytatni. A lista azt mutatja, hogy milyen sorban néztem meg őket, a legutolsó lesz az, amit legutoljára néztem. 

39. Twenty years old
40. Cinderella and four knights
41. Good doctor
42. After school: lucky or not
43. After school: lucky or not 2
44. Aftermath
45. Nightmare teacher
46. Drinking solo
47. Misaeng (folyamatban)
48. Goblin
49. White Chrismas
50. Madame Antonie
51. Dr. Frost
52. Strong woman Bo Dong Soo
53. Persevere Goo Haera (folyamatban)
54. Manhole
55. Angry mom
56. Healer
57. Doll house
58. Another parting
59. Midnight’s girl
60. Iris I
61. Iris II.
62. Hello monster / I remember you
63. Vampire Detective
64. While You were Sleeping
65. The innocent man
66. Voice
67. Voice 2
68. What’s wrogn with secretary Kim
69. Producers
70. Pinocchio
71. Triangle (folyamatban)
72. The K2
73. Boyfriend / Encounter (folyamatban)
74. Black
75. Return
76. Item
77. Ghost/Fantom
78. He is psychometric
79. God’s gift – 14 days
80. Hotel del Luna
81. Voice 3
82. Touch your heart
83. Vagabond
84. Melting me softly
85. Class of lies
86. Strangers from Hell
87. Confession
88. Crash landing on you
89. Extra-Ordinary you
90. School 2017
91. Welcome to Waikiki
92. Life
93. Search: WWW
94. You drive me Crazy
95. Itaewon Class
96. Find me in your memory (folyamatban)
97. Love Alarm
98. Abyss
99. Seven first kisses
100. Dream Knight
101. The lies within
102. Extracurricular
103. Kingdom
104. Kingdom 2
105. Meow, the secret boy
106.  Liar game (ez utóbbit megnéztem már korábban is, tehát kétszer láttam)
107. Possessed
108. Rugal (folyamatban)
109. Mystic pop-up bar
110. Backstreet Rookie
111. It's okay to not be okay
112. Designated suevivor: 60 days


Na, hát ezek lennének azok. Azért durva, hogy az elmúlt 4 évben, ami még igazából nincs teljesen négy sokkal több sorozatot néztem, mint 2016 előtt, több, mint kétszer annyit. :D 
Ahogy láthattátok, azért akadt pár sorozat, ami még mindig folyamatban van... Egyszer adok nekik egy esélyt és meg fogom nézni, de mindig találok újabbakat, amik lekötnek. 


Ha pedig egy top10-es listát kellene felállítanom közülük, nagyon nagy gondban lennék, de azért megpróbálkozom vele. Valahogy így nézne ki a jelenlegi listám: 

TOP10 DORAMA

1. Liar game
2. White Christmas
3. Return
4. Strangers from Hell
5. Hello Monster / I remember you
6.  Class of lies
7.  Its's okay to not be okay
8. Itaewon class
9. Extraordinary You
10. Welcome to Waikiki
+1. Kingdom


Azért ha megnézitek, mik voltak korábban a kedvenceim és most mik azok, ég és föld a különbség, már ha a műfajokat nézzük.

És ha már az előző bejegyzésem is írtam, akkor megpróbálom összeszedni most is néhány kedvenc OST dalomat. Azokat direkt kihagytam, amiket az előző bejegyzésben.
Íme, ők lennének, amiket nagyon szeretek:


VERIVERY - My beauty (Extraordinary you)
Stray Kids - Neverending story (Extraordinary you)

The Rose - Strangers (Strangers from Hell)

Crush - Beautiful (Goblin)
Chanyeol, Punch - Stay with me (Goblin)

Uhlala Session - Welcome to Waikiki (Welcome to Waikiki)

Jus2 - Take (He is Psychometric)

Kim Sam - Breath (It's okay to not be okay)


Nektek mi a top10 doramátok? Írjátok le nyugodtan, ha van kedvetek hozzá. Én szívesen olvasnám őket, hátha találok olyat amit még nem láttam ^^




2020. május 8., péntek

Az írásaimmal kapcsolatos kérdésekről szóló kérdőív eredménye

Sziasztok!

Akik ismernek, tudják, hogy már több, mint tíz éve foglalkozom az írással, inkább csak hobbiszinten és kedvtelésből, mintsem komolyan. Persze, egy napon szeretnék könyvet írni, de ahhoz még rengeteget kéne tanulnom és fejlődnöm, azonban sajnos az energiám és az időm ezt egyelőre nem engedi.

Mindenesetre ebből kifolyólag főként a kpop rajongóinak körében kialakult egy kisebb rajongótáborom. Mivel mostanság nem írok olyan sokat, mint régen, ezért ez a létszám nyilván megcsappant, de nem bánom. Szeretek fanfictinöket írni másoknak, és saját szórakoztatásomra egyaránt. 

Tavaly év elején létrehoztam egy kérdőívet az írásaimmal kapcsolatban, amiben több mindenre is rákérdeztem, mert borzasztóan kíváncsi személy vagyok. Semmi célom nem volt vele, egyszerűen csak a feltett kérdésekre mindig is választ szerettem volna kapni.
(Ha valaki nem látta, vagy esetleg még ezek után is szeretné kitölteni, az továbbra is elérheti az alábbi linken: KÉRDŐÍV)

Sajnos nem érkezett annyi kitöltés, mint hittem, és nagyon sok olyan személy nem töltötte ki, akitől egyébként vártam volna, elvégre is tudom, hogy olvasnak a mai napig vagy olvastak régebben és azt is tudom, hogy tudnak a kérdőívről, mert hát én magam szóltam nekik. De nem akadtam fent ezen, megelégszem azzal a pár személlyel is, akik vették a fáradtságot erre. Ráadásul célszerűbb lett volna a pályafutásom csúcsán létrehozni ezt a kérdőívet, akkor valószínűleg sokkal többen kitöltötték volna, de sajnos nem jutott eszembe évekkel ezelőtt ez a lehetőség. :D 

Mindenesetre most itt vagyok, hogy kicsit elemezzem a kérdőívet, úgyhogy térjünk is rá erre.


1-2. A kitöltők neme, életkora
A kitöltők legnagyobb része nőnemű, egész pontosan 80%-a, a többi 20% fiú. Az átlag életkor 23  évre jött ki, ami azóta növekedett, hiszen eltelt egy év. Természetesen tudom, hogy vannak sokkal fiatalabb és idősebb olvasóim is. 

3-4. Melyik volt az az év, amikor először olvastál tőlem és mi volt az
Összességében 2013 és 2016 közötti időszakot jelöltétek meg, ami a "karrierem" csúcspontját jelenti, de volt, aki sokkal korábban vagy esetleg csak pár éve akadt rá az írásaimra.
Amit pedig először olvastatok tőlem, az a legkiemelkedőbb írásom, a most futó Nightmare lett. Ezen nem lepődtem meg, hiszen valóban népszerű és már régóta folyamatban van, így biztosan sokan találkoztatok már vele. A második helyen egy régebbi történetem, a Soha ne engedj el végzett.

5. Hol találkoztál először a történeteimmel?
Erre a kérdésre különböző visszajelzések érkeztek. A legtöbben valamelyik írós facebook csoportokban találtatok rá az írásaimra, de volt olyan is, aki a kpop-fanfictions.gportal.hu oldalt jelölte meg forrásnak. Azt meg se említem, hogy akad olyan is, aki személyesen ismer engem. ;)

6. Melyik írásom volt az, ami a leginkább megfogott?
Nem meglepő módon a Nightmare-re szavaztatok a legtöbben, ami azt hiszem, érhető. Ezen kívül szóba jött még a Moonlight, és a Broken Souls, amire szintén számítottam, hiszen ez a három történetem a legnépszerűbb.

7. Ki volt a kedvenc szereplőd, akivel tudtál azonosulni, és miért?
Ez a kérdés leginkább azoknak szólt, akik több művet is olvastak már tőlem, így nehezen lehetett válaszolni rá. Nem csoda hát, hogy szinte mindenki Minseot jelölte meg, aki szinte az összes történetem főszereplője. Minseonak ezer arcát láthattátok már a történeteim során, és mivel amikor írtam róla, én is tinédzser voltam, ezért sokatoknak könnyű volt vele azonosulni.
Ha hiszitek, ha nem, Minseo akár én is lehetnék, mert rengeteg gondolata tőlem származik, mondhatni ő én vagyok. Minseo egy része a régi önmagamnak. Természetesen az idők múlásával változtam, és lehet egyes helyzetekben ma már nem úgy reagálnék, ahogy ő.

8. Volt olyan történet, amit többször is elolvastál, mert tetszett?
Erre a kérdésre 50-50% arány lett, sokan újraolvasták már valamelyik történetemet, de volt, aki azt írta, hogy általában csak egyszer olvas el valamit.

 9. Volt olyan, hogy azért kedveltél meg egy koreai bandát, mert a történetben szerepeltek?
Itt egyértelműen nemleges válasz érkezett, amin egyébként nem lepődtem meg, mert főként ismertebb bandákról, bandatagokról írtam. Mind a SHINee, EXO, Beast vagy a BTS olyan együttesek, akik régóta léteznek és nagy népszerűségre tettek szert, így őket senkinek nem kell bemutatni. Általában szeretek ugyanazokról írni, csak más tulajdonságokkal felruházva, ugyanakkor szeretek új szereplőket is bevonni a történeteimbe.

10. Rövidebb vagy hosszabb terjedelmű írások?
Itt mindenki azt jelölte, hogy teljesen mindegy. Ez is érhető, mert ha szeretsz egy írót vagy egy együttest, és találsz egy olyan történetet róla, ami igazán megfogott, akkor mindegy, milyen hosszú, el fogod olvasni.

11. Melyik műfajokat szereted a leginkább?
Erre a kérdésre azt válaszoltátok 60%-ban, hogy inkább a fantasy-krimi féléket, mint a Nightmare vagy a Moonlight, a szavazók 40%-a pedig azt jelölte, hogy mindent. Ez azért számomra megnyugtató, hogy mindegy, mit írok, aki szereti az írásaimat, el fogja olvasni. Bár tény, hogy hozzám is közelebb állnak a fantasyk.

12. Fandom, azaz rajongói tábor név?
Jött pár ötlet, amiket meg is osztok veletek. Ezek a következők: Taoisták és a Strongest. Igazából mindkettő nagyon találó :D

13.  Mi vitt rá az írásra, mikor és miként kezdtem el írni?
Ez mindenkit érdekelt, szóval ha már itt vagyok, akkor meg is osztom veletek^^

Ha azt veszem, hogy kpop együttesekkel mikor kezdtem írni, akkor az kerek tíz évvel ezelőtt, azaz 2010-ben történt, ám már előtte is írtam néhány éve. Ténylegesen, az első írásomat 2007 nyarán kezdtem el, azaz lassacskán 13 éve. (most jöttem rá, hogy az életem több mint felében jelen van az írás :O)
Akkoriban még nem ismertem a kpopot és Magyarországon se volt még jelen, így más bandákkal írtam. Mint ahogy sok tinédzsernek, nagy kedvencem volt a Tokio Hotel, így főként velük írtam rövidebb, hosszabb történeteket, ám kezdetben inkább verseket és novellákat írtam zömében, amiknek nem volt kimondott főszereplője, gyakran nem említettem neveket. Sőt, mindezek előtt dalszövegeket írtam, de ezeket szerencsére hamar abbahagytam, és ezután tértem át a versekre, majd később a novellákra, és csak végül a hosszabb terjedelmű történetekre.

Hogy mi vitt rá az írásra... Nos, ez több dologból is kialakult.
Egyrészt, mint említettem, eleinte dalszövegeket írtam. Ez azért volt így, mert egy régi barátnőmmel együttest szerettünk volna alapítani, de szerencsére ezt hamar feladtuk. Másrészt, ezzel párhuzamosan sok fanfictiont olvastam a Tokio Hotel tagjaival, amik nagyon tetszettek, így arra gondoltam, én is kipróbálom magamat ebben.
A harmadik, amit egyébként nagyon kevesen tudnak és nem is szeretem említeni az az, hogy általános iskolában, főként alsó tagozatban borzalmas volt a szövegértésem. Ha elolvastam valamit, képtelen voltam kiszűrni a lényeget, mert számomra minden fontos volt. Emiatt valahogyan nem tudtam fogalmazásokat se írni, mert mindent túlságosan ki akartam fejteni, mindent túlbonyolítottam és ha valamiről egy oldalt kellett írni, akkor nem tudtam egy oldalba bezsúfolni a gondolataimat. Így azt gondoltam magamban, legalább ezekkel is gyakorolni tudok, vagy legalább itt ki tudom élni magamat, és azt írok le, amit akarok, olyan hosszan, ahogyan akarom, és senki nem szólhat bele.
Ennek egyébként meglett a hatása, mert sikerült teljesíteni azt, amit a tanárok kértek, még ha nekem nem is tetszett. Emlékszem, az egyik fogalmazásom annyira jól sikerült, hogy a magyar tanár felolvasta az osztályban (hetedik osztályos voltam) és nagyon büszke voltam magamra, pedig akkor még csak egy éve írtam. Utólag belegondolva ez nagyon nagy löketet adott nekem, hogy ne adjam fel és folytassam.
Szóval röviden kíváncsiságból kezdtem el ezzel foglalkozni, meg azért is, mert sok gondolatom volt, amit szerettem volna leírni, és nem utolsó sorban szükségem is volt ilyesfajta gyakorlásra. ^^




Itt pedig az általatok feltett kérdésekre adom meg a választ. Sok kérdés érkezett annak ellenére, hogy kevesen töltöttétek ki a kérdőívet, de nagyon örülök neki. Megpróbáltam a kérdéseket rendszerezni, csoportosítani, hogy ne legyen túlságosan csapongó az egész, és sokkal érthetőbb, átláthatóbb legyen. ^^


1. Mielőtt kpoppal kezdtél el foglalkozni, miről írtál? Kik voltak a főszereplőid akkoriban?
Mint ahogy fentebb említettem, a Tokio Hotel tagjaival írtam főként, de egyszer volt, hogy Avril Lavigne is szerepet kapott az egyik történetemben. Ezen kívül a lány szereplőket én magam (akkor még ugye nem Minseoként), valamint a legjobb barátnőim alakították.
A műfajt tekintve, nos... hhm... akkoriban azt hiszem, inkább romantikus történeteket írtam. Mindig volt valami hétköznapi botrány, olyanok, ami a szerelmesek között gyakran megesik. Megcsalás, féltékenység, ilyenek. És nagyon sokszor szerepet kapott a halál. Sok főszereplőm halt meg. :D
A verseim többnyire a szerelemről vagy a barátságról szóltak, a  novelláim nagy része pedig inkább a saját érzéseim kiírása volt magamból, ami köré kisebb történeteket kerítettem. Tiniként elég sokat szenvedtem és sok negatív gondolatom volt, ezektől igyekeztem megszabadulni.

2. Van olyan történeted, aminek a szereplőit te magad találtad ki?
Igazság szerint minden karakteremet én találom ki, hiszen én ruházom fel tulajdonságokkal és én adom meg, milyen szerepük legyen, kivéve persze a nevüket és a kinézetüket. De gondolom a kérdés itt pont erre vonatkozott. Igen, volt olyan, hogy én találtam ki, mind a megjelenésüket, mind a nevüket, mindent, és nem hírességről mintáztam. Ezeket a történeteimet sosem publikáltam, és nem is készültek el teljesen, ez pedig azért volt így, mert ezeket a történeteket regénynek, könyvnek szántam.

3. Volt valahol, ahol publikáltad az akkoriakat?
Igen, volt. Kezdetben egy TH-s fórumon osztottam meg őket - ahol egyébként sok barátnőmet megismertem, akikkel a mai napig, még ha csak néha is, de tartom a kapcsolatot. Ezen kívül pedig volt egy személyes blogom, a www.k-zsu.gportal.hu. Sajnos már egyik oldal sem működik. 

4. Esetleg a legelső írásodat megosztanád velünk?
Sokszor gondolkodtam azon, hogy ha ezt egyszer megkérdezné valaki, mit válaszolnék, de a válaszom nem. Soha. Jobb így mindenkinek. XD Maximum nagyon közeli barátnak mutatnám meg, de annyira borzalmasak, hogy nem is értem, hogy mertem publikálni. Viszont ha kíváncsi valaki egy kezdetleges írásomra, akkor egy 2011-es történetet elolvashattok, a címe: Soha ne engedj el . Ez a legrégebbi, ami elérhető. Yaoi egyébként, Jongkey a főszereplő. Egy másik történetem pedig 2013-as, ez már nem yaoi, ez pedig a Somewhere I Belong. 

5. A környezeted hogyan reagált arra, hogy írsz? Tudnak róla, vagy sem?
Öööö... Hát ez olyan vegyes. A barátaim nagy részét pont az írás miatt ismertem meg, hiszen ők is írtak akkoriban. A családom is tud róla, anyukám egyetlen egyszer olvasott el tőlem egy novellát évekkel ezelőtt, ami tetszett neki. De sokszor probléma volt ez otthon, főleg mikor mondtam, hogy vámpíros történetet írok. Azt nem szerették, szerintük az csak ártott nekem, és teljesen elveszítettem az eszemet, de ne is kérdezzétek, sose értettem őket, amikor ilyeneket mondtak. :D (Ez olyan, minthogy a mai napig ki vannak akadva, hogy miért hallgatok koreai zenét, az teljesen meghülyít, és amúgy se vagyok már tinédzser. Nem értem, miért nem látják, hogy ez egy tök jó lehetőség, hiszen a koreai nyelvet is elkezdtem tanulni, saját magamtól, aminek szerintem örülni kellene, hogy az ember a kötelező dolgokon felül is tanul valami mást. És ugye említettem, hogy az írás nekem sok mindenben segített, tehát nem értem, miért is lenne ártó dolog. Nem estem túlzásokba se, szóval... :D) Nem tudom egyébként, hogy mennyire vannak tisztában azzal, hogy a mai napig írok, mivel nem kérdezik, én meg nem beszélek róla. Alapból keveset beszélek velük, nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, amióta elköltöztem és dolgozok. 
Egyébként gimiben is volt pár barátom, akik elolvasták néhány novellámat, és ők is meglepődtek, de tetszett nekik. Anno osztályfőnököm is olvasott néhányat, a filozófia és a német tanárom is, és mind azt mondták, hogy tehetséges vagyok. 
A mostani barátaim közül kevesen tudnak erről, mert... nem igazán tudom, miért. Egyszerűen csak nem jött szóba sosem, hogy ezt elmondhassam nekik. Meg kicsit úgy is vagyok vele, hogy nem akarom, hogy aztán azzal jöjjenek, hogy mutassam meg őket. Mivel ugye kpop hírességek a főszereplők, ők pedig olyan ismerősök, akik nem szeretik, úgy vélem, nem akarnák ezután elolvasni.
Szóval akik régebbről ismernek, ők tudnak erről, akik pedig azóta ismernek, hogy dolgozom, ők nem tudnak róla. De az biztos, hogy akik olvastak tőlem, ők mind úgy voltak vele, hogy szépen fogalmazok, jól írok és jó ötleteim is vannak. ^^ Természetesen ezzel nem fényezni akarom magam, mert tudom, hogy van még mit fejlődnöm.

6. Van befejezetlen írásod?
Ha hiszitek, ha nem, de van. Hiába vagyok annak a híve, hogyha egyszer valamit elkezdek, akkor be is fejezem, ettől függetlenül sok ilyen írásom maradt félbe. Ez természetesen régebbiekre jellemző, főként amiket regénynek szántam. Akad, amit néhány rész után abbahagytam, de akad olyan is, amiben száz oldalt megírtam. Az okuk egyszerű, elvesztettem a motivációt, vagy nem volt hozzájuk ötletem, esetleg annyi történetet írtam egyszerre, hogy megfeledkeztem róluk. Ezeket szerintem sose fogom már befejezni, mert amúgy egyik ötletem se tetszik - vagy pedig egyes elemek másként megjelentek már más történeteimben. :D 

7. Tervben van még, hogy adsz majd ki könyvet?
Igen. Noha évről évre úgy gondolom, ez sosem fog megvalósulni, de egyszer szeretnék egy saját könyvet a kezemben tartani. Akkor igazán úgy érezném, hogy a rengeteg gyakorlás, a rengeteg írás, fejlődés megérte, kifizetődött. Persze így is büszke vagyok magamra, hiszen ahhoz képest, hogy milyen voltam gyerekként, rengeteget fejlődtem és biztos vagyok benne, ha magamtól nem állok neki, akkor nem lennék most ott, ahol vagyok. Sajnos nem sok időm van olvasni, és írni se, így nem tudom, hogy ez valaha be fog következni, de nagyon jó lenne. :)

8. Várható még hosszabb terjedelmű írás a jövőben?
Olyan hosszú szerintem, mint a Nightmare vagy a Moonlight nem, mert nagyon sok időmet elveszi, de szeretnék mindenképpen még írni. Mostanság azon gondolkozom, hogy talán jobban megérné rövidebb történeteket írni, de aztán majd eldől, hogy alakul. :)

9. Milyenek voltak az első írásaid kezdetben? Mit tanácsolnál annak, akinek nincs tapasztalata, de szeretne írni?
Borzalmasak. De tényleg. Az még hagyján, hogy nem tudtam változatosan fogalmazni, hiszen kezdetben nem mindenkinek megy, sokat kell ahhoz olvasni és írni. De hogy a helyesírásom is csapnivaló volt emellett... És nem azért, mert nem voltam jó helyesíró, hiszen általános iskolában még versenyt is nyertem. Egyszerűen én is beleestem abba a hibába, amibe akkoriban a legtöbb tinédzser: imádtam rövidítéseket használni. A hogy h volt, a lehet le7, a megegyezni +egyezni és ehhez hasonlók. Ez pedig csak rontott az amúgy is béna mondataim mellett. Egyáltalán nem voltam jó író, nagyon nehezen tudtam megfogalmazni, amit szerettem volna, mivel nem volt változatos a szókincsem.
A tanácsom pedig annyi lenne, hogy ne félj belevágni. Mindenki elkezdi valahol. Én is elkezdtem és bár nem vagyok profi, de szerintem rengeteget fejlődtem és javultam. Aki írni szeretne, írjon minél többet. Ez nagyon fontos dolog. A másik, hogy mindemellett olvass sokat.
Valamint szerintem fontos, hogy ha nem is írsz jól, de legalább az írásod külalakja jól nézzen ki. Ne felejtsd el a bekezdéseket mindig beljebb vinni, sorkizártra tenni a szöveget, megfelelően használni a mondat végi írásjeleket, a kötőjeleket. Ez sokat dob egy-egy történeten, hiszen ebből látszik, hogy az író igenis foglalkozik a történetével, és törekszik arra, hogy szép legyen, még ha kezdetben nehéz is.
Továbbá ne félj kérdezni, utána járni dolgoknak. Ha valamiben nem vagy biztos, kérj segítséget egy ismerősödtől, akiről tudod, hogy ért hozzá, és jobb nálad. Sokan elolvastatják mással az írásiakat, mielőtt publikálják, hiszen lehet, hogy te elsiklottál valami felett, legyen akár az csak egy elgépelés is. Nekem is van egy ismerősöm, aki folyton kijavít, ha valamit nem jó, és ez egyáltalán nem baj, hiszen több szem, többet lát.
Egyébként rengeteg olyan anyag van, ami segít az írásban, én például Via Kreatív írás című blogját sokszor elolvastam és nagy hasznát vettem. Ezen kívül ott vannak a helyesírási szótárak is, vagy a szóismétlések elkerülésére a szinonimaszótárak. (Én például a mai napig használom a szinonimaszotar.hu oldalt). Interneten bátran lehet keresgélni, biztosan találtok segítséget.
Szóval a lényeg, hogy ha tényleg szeretsz írni és érdekel is, akkor igenis szánj arra időt, hogy kijavítod a hibáidat és mindig a tökéletességre törekedsz. Sokan vannak, akik csak azért írnak, hogy elismerést kapjanak és istenítsék őket, amit én nem tudok hová tenni és megérteni. Én az írásra úgy tekintek, mint egy gyerekre vagy egy háziállatra; őket sem hanyagolod el, rendszeresen eteted és törődsz velük, hát ugyanúgy a történeteiddel is foglalkozz.
És ami szerintem még fontos, hogy ha valakitől kritikát kapsz, amiben lehúzza a történetedet - nyilván szépen kifejtve, hogy miben hol a hiba, és nem úgy, hogy az egész egy kalap kaki - akkor fogadd meg a tanácsait, és ne úgy reagálj rá, hogy ez hülye, és nem foglalkozol vele. Nem esik jól, ez érthető, de az ember ezekből is tanul. Ha tényleg komolyan veszed az írást, akkor tegyél is meg mindent érte. 

10. Nem túlzottan kapcsolódik az íráshoz, de ki a kedvenc kpop együttesed? Biasod?
Nincs kedvenc együttesem, és biasom se. Természetesen minden bandában van egy kiemelkedő tag, akire jobban figyelek, de nincs kimondott kedvencem. Ha évekkel ezelőtt kérdezik meg, akkor azt mondanám, hogy a Beast, a SHINee és az EXO a top3 listás, de mivel több száz együttest hallgatok, és azokat is szeretem, akiktől csak egy dalt ismerek, így borzasztóan nehéz választani. Egyébként a régebbi bandákat jobban szeretem, sokkal változatosabb és különlegesebb dalaik vannak, mint a mostaniaknak. Nagyon tucatzene lett a kpop, így nehéz olyanokat találni, akik kiemelkedően jók. 

11. Szerepelt a történeteidben már koreai színész is, ebből kifolyólag biztosan nézel koreai drámákat. Milyen sorozatokat nézel mostanság?
Huh... Túl sok sorozatot nézek mostanság. xD Erről írtam már egy posztot egyébként, amit itt olvashattok el, de szeretnék hamarosan újabb bejegyzést is erről. Főként azért, hogy nekem is legyen egy listám arról, miket láttam már - nem mintha nem lenne hatféle erről. XD
Nagyon szeretem mostanában amúgy a bűnügyi sorozatokat, nem csak a koreait, hanem mindenfélét. Szeretem a krimit, a thrillert, a fantasyt, főként egyébként ilyen témájú doramákat nézek. Ha kicsit sok, akkor becsúszik egy-két romantikus. Ezeket tényleg csak akkor nézem meg, ha látom, hogy nagyon felkapott és sokan kedvelik.

12. Mennyire tudod összeegyeztetni az életedet az írással?
Igazság szerint nincs ezzel különösebb gondom. Most, hogy dolgozom, már nyilván nem olyan egyszerű, de szabadnapokon vagy a szabadságaim alatt megpróbálok időt szánni az írásra. Akkor írok, amikor kedvem tartja, de szerencsére sokszor volt, hogy előre dolgoztam. Úgy értem, egy történetet mindig akkor publikáltam, ha már megírtam előre jó néhány részt, és fejben is megvolt, hogy mit akarok, mi lesz a vége. Így ha hosszabb időt kihagytam, akkor is tudtam hol folytatni. Nem mondom, hogy nem voltak válságos időszakaszaim, mert az ugye mindenkinek van, de többnyire próbáltam mindig odafigyelni arra, hogy az olvasóimnak ne kelljen sokat várniuk egy-egy részre.


Nos, ennyi lett volna. Jó érzés volt ezekre a kérdésekre válaszolni, és egy kis összefoglalót tartani magamnak is. Ilyenkor valamiért mindig kedvet kapok az íráshoz, és úgy érzem, sose fogom abbahagyni.

Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet, köszönöm a kérdéseket is, hogy megválaszolhattam és természetesen köszönöm annak, aki mindezt el is olvasta ^^

Ha gondoljátok, ti is megválaszolhatjátok őket, vagy leírhatjátok nekem, ti hogyan kezdtetek el írni, és miért, miken mentetek keresztül. Ha pedig még mindig akad kérdéseket, ne féljetek feltenni, szívesen válaszolok rájuk. ^^

További szép napot ;)



2016. október 31., hétfő

Doramák.




Sziasztok!

Most éppen akadt egy kis szabadidőm, mert otthon vagyok a hosszú hétvége miatt, és mivel a család épp tv-zik, nekem meg írhatnékom támadt, gondoltam pötyögök néhány sort.

Pont a napokban jelezte a facebookom, hogy négy éve volt, hogy elkezdtem koreai sorozatokat nézni, én pedig arra jutottam, hogy erről még úgyse írtam, így itt az ideje.


MIÉRT KEZDTÉL EL KOREAI SOROZATOKAT NÉZNI?

Ha valaki feltenné ezt a kérdést, hirtelen nem tudnék rá válaszolni. Igazság szerint, nem emlékszem, hogy miért is kezdtem el, vagyis nyilván azért, mert imádom Koreát, és érdekel a koreai kultúra, de nem tudom, hogy ki ajánlotta az első sorozatot. Vagyis... mintha valami olyasmi derengene, hogy az egyik nyaralás alatt a barátnőim mutattak egyet, amit éppen ők néztek, néhány hónappal később, 2012 októberében pedig én is végre rászántam magam; leültem a gép elé és azóta menthetetlenül dorama-függő vagyok.
Azt hiszem, de ebben tényleg nem vagyok biztos.


MI VOLT AZ ELSŐ DORAMA, AMIT LÁTTÁL?

Arra viszont már emlékszem, hogy az első doramám a Boys Over Flowers volt és mind a 25 részét végigbőgtem, az elejétől a végéig. Akkoriban eléggé érzékeny lelkű voltam - most is, csak az évek alatt azért már megerősödtem -, így nem csodálkozom ezen. Alapjáraton a koreai sorozatok az érzelmeidre hatnak, és lehetetlen nem sírni egy-egy jeleneten.
A Boys Over Flowers a mai napig az egyik kedvencem, remek színészekkel (lásd: Lee Minho, Kim Hyun Joong, Kim Bom stb.) és rengeteg jó zenével, ráadásul ez a leghosszabb koreai sorozat, amit valaha láttam eddig.


MIÉRT NÉZEL KOREAI SOROZATOKAT?

Mindamellett, hogy a legtöbb színész borzasztóan jóképű, szívdöglesztő és még ha bunkó is, akkor se mondanék nekik nemet?
Bármennyire is hihetetlen, nem csak a pasik miatt nézem őket. Ez a kérdés is rengetegszer fogalmazódott már meg bennem, hogy miért is kötnek le ennyire, holott pontosan tudom, hogy ezek a sorozatok nem a színtiszta valóságot mutatják, hogy sok minden megjátszott bennük, és olyanok mint egy képzelt világ, ahol a sok rossz ellenére a végén minden jóra fordul és a főszereplők mindig boldogok.
Azt hiszem, talán pont ez az, ami annyira tetszik bennük. Szeretek elmenekülni arra a pár órára egy képzelt világba, elmenekülni a való élet elől, ahol minden olyan nyomasztó, kegyetlen, megbízhatatlan, és magányos. Elrepítenek egy másik világba, egy tökéletes világba, ami tudom, hogy nem létezik, de ez egy fárasztó és hosszú nap után kellőképpen kikapcsol és felvidít, vagy éppen segít abban, hogy kisírjam magam, amikor szomorú vagyok. Ez talán őrültségnek hangzik, de úgy gondolom, időnként jó, ha az ember elengedi magát, és el tud rugaszkodni a való élettől.
Szeretem őket, mert annak ellenére, hogy időnként túlontúl csöpögős is egy-egy szerelmi szál - mert időnként tényleg túlzásokba esnek -, akkor is a szerelem egy csodálatos érzés, gyönyörűen van ábrázolva, és irigylésre méltóak, amitől az embernek folyton az az érzése támad, hogy ilyen miért nincs a valóságban? Mert nincs. A mai világban olyan ritka az, amikor két ember feltétel nélkül szereti egymást, nem csalják meg egymást, meg sem fordul a fejükben, hogy másokkal flörtöljenek, és nem a testiségre mennem, hanem az érzelmekre; amikor valakit nem a külsője miatt szeretsz, hanem a belső énje miatt, azért, aki, és akivé válsz mellette, és tényleg képes vagy egy életen át szeretni. Most tényleg, hány ilyen szerelmi kapcsolat létezik?
Ez túl tökéletes, túlságosan olyan, mint egy tündérmese, és persze, hogy nem létezik ilyen, de akkor is jó érzés beleképzelni magunkat a színészek helyébe, és arra a pár órára, de egészen más szemmel látod a világot.

Persze ez csak egy példa volt, mert szerelem szinte minden koreai sorozatban jelen van, az egyikben túl sok is, míg a másikban épphogy csak érintőlegesen, attól függően, hogy a műfaja például romantikus dráma vagy éppen egy akciófilm.
A legtöbb sorozatban jelen van a szerelem, a romantika, a dráma, rengeteg sírás, idegesítő és féltékenykedő, öntelt lánykák, vagy éppen érzéketlen és tapintatlan, ám jóképű és gazdag fiúkák; szülők, akik sose hagyják, hogy a gyerekeik boldogok legyenek szívük választottjával, és mindent megtesznek, hogy tönkretegyék őket, de végül úgyis veszítenek, és végezetül minden happy end lesz, mindez természetesen nagyszerű, bölcs és elgondolkodtató monológokkal megfűszerezve. Ezek mondjuk főként a tiniknek való sorozatokban vannak, nyilván, amiben nem gyerekek, hanem felnőtt, dolgozó emberek a főszereplők, már más adja a bonyodalmat, de mint írtam, ez csak egy példa volt. (Abba most nem megyek bele, hogy a képi világ, a helyszínek mennyire gyönyörűek, amik szintén adnak egy pluszt a doramáknak, és amik miatt csak még jobban imádom nézni őket, mert ódákat tudnék azokról is zengeni).
Bármilyen sorozatot is nézel, azok érzelmileg totálisan felráznak, egy-egy részen képes vagyok sírni, nevetni, gyűlölni és idegeskedni. Képes vagyok együtt sírni, nevetni a szereplőkkel, ha kell, utálom azokat, akiket ők utálnak, máskor meg fogom a fejem, hogy mit miért úgy tesznek, ahogy, holott a legostobább dolog azt tenni, amit tesznek.

A sok rossz és megpróbáltatás ellenére is mindenki megkapja a boldogságát, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lenne meg a saját véleményem, és ne kapnék hülyét egyes szereplők viselkedésétől.
Mert annak ellenére, hogy szeretek egy doramát, nem mindig értek egyet velük, és a benne lévő történésekkel, de szeretek elgondolkozni, hogy én a helyükben mit hogyan csináltam volna, és hogy azoknak esetleg milyen kimenetele lenne. Néha engem is kikészít ez a túl sok romantikus jelenet és naiv viselkedés, időnként én is a falnak tudnék menni és dühömben lecsapom a laptopon tetejét, de ez a koreai doramák sajátossága, ez hozzá tartozik a kultúrájukhoz, és amikor az ember már túl van jó néhány sorozaton, ezeket már fel sem veszi.

És igazság szerint még kilométer hosszan tudnám sorolni, miért szeretem, esetleg miért nem a koreai sorozatokat, de azt hiszem, kicsit már eltértem az eredeti kérdéstől. Mindegyikben vannak jó jelenetek, amik megragadnak, de persze vannak idegesítő és érthetetlen részei is, amiktől csak felidegesítem magam. 
Rengeteg koreai sorozat létezik, sikeresek és kiemelkedően jók, vagy éppen gyengébben és ismeretlenek. Az se mindegy, hogy milyen témában, műfajban nézed őket, de biztosan találna mindenki kedvére valót.
Ami számomra egyébként még egy hatalmas nagy pozitívum, hogy ezek a sorozatok mindössze egy évadosak, többnyire 16-20 részesek, így hamar ki lehet őket végezni, és nem kell éveket várni a folytatásokra.


MIT GONDOLNAK AZ ISMERŐSEID A DORAMÁK IRÁNTI "MÁNIÁDRÓL"?

Ez megoszló. Akik szintúgy rajonganak a keleti kultúrákért, mint én, azoknak nem kell magyarázkodnom, teljesen megértenek, sőt! Vannak, akik még engem is leköröznek, ha sorozatokról van szó.
Aztán vannak olyanok, akik nem is tudják rólam, hogy szeretem a koreai kultúrát, és hogy ilyeneket nézek, mások viszont állítják, hogy megszállott vagyok, és túlzásba esem. Ez természetesen nem igaz, mert egyrészt meg tudom különböztetni a valóságot a doramáktól, nem keverem össze a kettőt, és egészen csak addig vagyok elrugaszkodva a valóságtól, amíg elindítom a lejátszót. Amint a végére érek, én le is zárok ott mindent magamban, és visszatérek a való életbe.
Másrészt szerintük ebből áll az életem, hogy reggeltől estig sorozatokat nézek, és csak ez köt le, amit nem tudom, honnan vesznek, mert képes vagyok hetekig meglenni doramák nélkül, nem leszek idegbeteg, ha csak napokkal később tudom megnézni a folytatást, és amúgy is... Doramákat nézni főként estefelé szoktam, hajnalokba nyúlóan, amikor már nincs más dolgom. Oké, aláírom, ha beteg vagyok, akkor ezzel kötöm le magam, vagy ha akad egy szabadnapom, egy hétvégém, akkor képes vagyok egy nap alatt kivégezni egy sorozatot, de ez ritkán fordul elő. Nekem ez egy hobbi, mások könyvet olvasnak vagy festegetnek szabadidejükben, én sorozatot nézek. Hol itt a probléma?
Természetesen a legtöbben nem azon vannak fennakadva, hogy hú, sorozat, ez beteges, hanem, hogy koreai. Ha mondjuk NCIS-t vagy valami mást néznék, azért nem szólnának, de hogy koreai... Ezt valahogy a közvetlen környezetem évek elteltével se képes bevenni és megérteni, én pedig eljutottam arra a szintre, hogy hidegen hagynak, és nem magyarázkodok. Aki ezt nem érti meg és nem fogadja el, hát így járt.


TOP 10 DORAMA?

Ha már szó esett a sorozatokról, akkor itt van az én top 10-es listám, amit megpróbáltam összeszedni magamban, miközben ezt a bejegyzést írtam. A sorrendet ne vegyétek figyelembe, nem tudom eldönteni, melyiket hányadik helyre írjam, de talán az első három hely az, ami biztos.
  1. It's okay, that's love
  2. Descendants of the Sun
  3. My girlfriend is a gumiho
  4. Secret Garden
  5. You came from the star
  6. Kill me, heal me
  7. Master's sun
  8. City Hunter
  9. Entertainer
  10. +1. Dream high 1-2
Nos, ha ajánlanom kellene sorozatokat valakinek, én főként ezeket mondanám. Ez egy elég vegyes lista, a drámáktól kezdve egészen az iskolai témájú, a zenei vagy a természetfeletti világot megragadó filmekig minden van. 


VOLT OLYAN SOROZAT, AMI NEM TETSZETT ÉS ABBAHAGYTAD?

Bármilyen meglepő, de volt, kettő is. Az egyik a Coffee Prince. Függetlenül attól, hogy ez egy híres dorama, és nem egy új darab (2007-es, ha jól tudom), nagyon sokan szeretik, és odavannak érte, de én tényleg nem bírtam végignézni, és a tizedik rész után abbahagytam.
Nekem nagyon vontatott volt az egész, ugyanaz ismétlődött le minden részben, egyszerűen nagyon nem bírtam élvezni. Alapjáraton megőrülök azoktól a sorozatoktól, amiben a lány valamiért arra kényszerül, hogy fiúnak játssza el magát, fiúként viselkedjen és öltözködjön, és nem értem, hogy ezt hogy nem veszi észre soha senki? Ilyen nincs, ilyen egyszerűen nem létezik! Főleg akkor, amikor a szereplőt nem sikerül annyira átalakítani, hogy tényleg fiúnak nézzen ki, mert a legtöbb esetben megoldják azzal, hogy kap egy parókát, és lenyomják a melleit, de könyörgöm, ettől még nem lesz pasi! Se a járása, se a viselkedése, se a hangja, se semmije. Oké, oké, tudom, ez egy sorozat, de akkor is! Ha már ilyen szerepet alakít, akkor rendesen csinálják meg a karakterét, mert az én szememben ez nem hiteles, és ettől tényleg kikészülök.
Lehet, egyébként, hogy máskor majd még befejezem, ha egyszer rászánom magam, de ezután a dorama után hosszú hónapokig képtelen voltam ránézni a koreai sorozatokra.
A másik ilyen a Pasta. Ezt szimplán azért hagytam abba, mert elfogyott a magyar felirat hozzá, és leszinkronizálták, én meg nem vagyok hajlandó megnézni a szinkronos sorozatokat, mert borzasztónak tartom őket. De majd egyszer biztosan megnézem, mert szeretem benne a színészeket, és érdekel a sorozat vége. ^^


MENNYI DORAMÁT NÉZTÉL EDDIG?

Hehe... Rengeteget. Több, mint harmincat, de leírom őket, és a végén összeszámolom. Egyébként ezeket ajánlani tudom, érdemes megnézni őket, mindig gondosan utána járok, mielőtt nekiállok valamelyiknek. Vigyázat, elég hosszú a lista:
  1. Love Rain
  2. I hear your voice
  3. You're beautiful
  4. Playful kiss
  5. My unfortunate boyfriend
  6. Orange marmalade
  7. Boys over Flowers
  8. To te beautiful you
  9. Monstar
  10. School 2013
  11. School 2015
  12. Moorim School
  13. Kpop extreme survival
  14. Heartstrings
  15. Shut up flower boy band
  16. Flower boy next door
  17. Flower boy ramyun shop
  18. Modern farmer
  19. Please, come back Mister
  20. Doctor stranger
  21. Yong Pal
  22. The Heirs
  23. The girl, who sees smell
  24. Hyde, Jekyll, me
  25. Bad guys
Azt hiszem, nem hagytam ki egyet sem, és ha jól számoltam, akkor a négy év alatt eddig összesen mindössze 36 doramát végeztem ki (plusz ugye két fél sorozat, a Pasta és a Coffe Prince, tehát igazából 38 lenne). És ezek csak a koreai sorozatok. A koreai filmeket, és műsorokat még nem is vettem hozzá. Sőt, emellett jó néhány amerikai sorozatot is láttam, mint például a Trónok harca, vagy a Vámpírnaplók. Ilyenkor úgy tűnik, mintha sok szabadidőm lenne, pedig csak hajnalokba nyúlóan nézem őket, mint ahogy említettem.


KEDVENC DORAMA OST, AMIKET SZÍVESEN HALLGATSZ?

Abból is van egy pár. A Boys Over Flowers, az Entertainer, a Descendants of the Sun vagy a My Girlfriend is a Gumiho OST-jait például egytől egyig imádom, és csak ajánlani tudom. Talán ez a négy sorozat az, amiknek az összes dalát imádom, a többiből mindig csak néhány szám tetszett. De íme néhány, hogy ne csak a levegőbe beszéljek.


Chen (EXO) - Best Luck (It's okay that's love) 

Chen ft. Punch - Everytime (Descendants of the Sun)
K.will - Talk love (Descendants of the Sun)

Jo Bok Rae - You can cry (Entertainer)


Lee Seung Ki - Losing my mind ((My girlfriend is a Gumiho)
Kim Gun Mo - Oh lala (My girlfriend is a Gumiho)

SS501 - Because I'm stupid (Boys Over Flowers)





Yoonmirae - Touch love (Master's Sun)


Uhm... Azt hiszem, itt az ideje, hogy befejezzem a pötyögést, mert ez jóval hosszabbra sikeredett, mint terveztem, és félek, ha tovább folytatom, mindenkit elüldözök. Pedig annyi jó dalt, és annyi mindent tudnék még írni.... :D

Nektek van kedvenc doramátok? Mióta néztek koreai sorozatokat, hogyan kezdődött el nálatok ez az imádat? Mit gondolnak erről az ismerőseitek? Mennyi doramát néztetek eddig, és volt olyan, ami különösen tetszett, vagy éppen nem bírtátok megnézni? Kedvenc OST-ok? Esetleg milyen doramát tudtok ajánlani, amit érdemes megnézni?

Ha van kedvetek ezekre válaszolni, na meg ha egyáltalán valaki képes volt mindezt elolvasni, akkor szíves örömest fogadok mindenféle visszajelzést. ^^

Én pedig most elvonulok aludni, mert már vagy három órája ezt a bejegyzést írom, és elfáradtam. xD

Jó éjszakát^^


Képtalálat