When dream comes true~

Szép jó estét mindenkinek!^^

A mai nap egy nagyon hosszú napot tudhatok magam mögött, borzasztóan fáradt vagyok, de mindezek ellenére most rettenetesen boldog vagyok és egyszerűen képtelen vagyok aludni. 

A mai nap léptünk fel a tánccsapatommal azon a karácsonyi esten, vagyis évzáró bulin, amit az előző bejegyzésben említettem, és aminek a nevét direkt nem írom le, mert... mert nem tudom. Amúgy is lényegtelen, aki ismer, az tudja, hol volt, aki meg nem... aztán talán magától is rájön, hol voltam.

Mindenesetre... nem tudom szavakba önteni, mit érzek most. Korábban már írtam, hogy milyen érzés volt, amikor tavaly ismét táncolni kezdtem, és az, hogy ennyi idő után ismét színpadra állhattam... ez valami csodálatos érzés volt.

Gyerekként is szerettem fellépni, bár akkoriban nem túlzottan érdekelt a balett, és szívesebben táncoltam volna hip-hopot, de ugye ez akkor nem volt lehetséges, mert nem volt ilyen lehetőség a lakhelyemen. Aztán elkezdtem az általános iskolát, és abbahagytam a táncot, és bár erről szinte sosem meséltem senkinek, a lelkem legmélyén mindig is vonzott a tánc, mindig is efelé húzott a szívem, és tudtam, hogy életem legnagyobb hibája lesz ezt feladni A mai napig úgy gondolom, hogy nekem azon a vonalon kellett volna elindulnom, tánc iskolába kellett volna mennem, mert már az lenyűgözött, ahogy az emberek táncolnak. Imádom a táncos filmeket, egyszerűen boldoggá tesz, valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába, ha szóba jön a tánc, vagy másokat látok táncolni, hát még akkor, ha táncolhatok... (mennyi szóismétlés, te jó ég... nézzétek el nekem, nem tudok most fogalmazni az izgalomtól XD). 

Szóval ez életem során mindig bennem volt, gyakran eljátszottam a gondolattal, és a mai napig erre gondolok, hogy talán most profi táncos lehetnék, vagy bármi. De az élet szerint nem erre kellett mennem ezek szerint, és ezért vagyok ott, ahol vagyok, még ha ez nem is tetszik most. Nem bánom, hogy így alakult, mert így is rengeteg csodás élményben volt részem, de ettől függetlenül, hiányzik a tánc az életemből.

Vagyis hiányzott. Mert most már ez is az életem része. Ismét. Még ha nem is olyan szinten, de jelen van, és ez nagyszerű dolog. És a mai fellépés... Nem vagyok jó. Tudom, hogy borzasztó a mozgásom, hogy ez a tizenkét évnyi tánc nélküli élet meg is látszik, és talán sosem leszek olyan jó, mint amilyen lenni szeretnék, de ettől függetlenül szeretem ezt csinálni. Sokat hibáztam a fellépésen is, egyáltalán nem szép a mozgásom, de nem fogom fel negatívumként. Tudom, hogy fejlődhetek még, tudom, hogy lehet jobb, ez egy szórakozás számomra. Barátokkal lenni, a kedvenc dalainkra táncolni... kell, hogy ennél több legyen mindez?

Mindenesetre a színpadon állni, egy körülbelül kétszáz fős tömeg előtt, annyira... annyira nem tudom szavakba önteni, milyen volt. Izgultam, nem is kicsit. Annyira koncentráltam, hogy ne rontsam el a lépéseket, és visszanézve, a többiekhez képest tényleg nagyon rossz, amit műveltem (ez személyes vélemény, mások nem ezt mondták, de hát na XD), de akkor is... annyira jó volt ott állni, és táncolni, és újra és újra fel szeretnék lépni.^^ Aztán a közönség is, ahogy tapsoltak, meg akik ujjongtak nekünk, annyira nagyszerű érzés volt. Nem volt ez olyan véresen komoly fellépés, nyilván nem baj, ha hibázunk, de hosszú idő után ismét színpadra lépni, ráadásul a csapatunknak ez volt az első nyilvános fellépése, és ez annyira wáááh érzés *-*

Alapjáraton a próbák is viccesek voltak, főleg a főpróba, amikor a többi lánnyal ökörködtünk, és próbáltuk komolyan venni az egészet. Megismerkedni velük, és együtt izgulni, és szurkolni a másiknak, és támogatni egymást, tapsolni, megbeszélni, mit hogyan csináljunk... annyira jó érzés volt. Nehezen ismerkedem, de most tök hamar fel tudtam oldódni, és már magában ez a tény nagyon pozitív számomra.

Egyébként vicces volt a fellépés, mert két tánccal mentünk, először a Vixx - Chained uppal, utána a másik csapat következett, nekünk meg volt kemény két percünk magunkra kapni a fehér inget, meg a nadrágtartót a Seventeen - Very nicehoz, mindezt a színpad előtt, oldalt, és mindenki azt nézte, ahogy mi ott szerencsétlenkedünk, és öltöztetjük egymást. Miért írtam ilyen hosszú mondatot? Mindegy... x"D

Szóval... a lényeg, hogy ez tényleg egy jó nap volt, fél 5-re mentünk a helyszínre, és este 9-ig/fél 10-ig ott voltunk. A többi előadást sajnos nem láttam, mert túl sokan voltak bent, meg mi is inkább addig próbáltunk meg beszélgettünk. De kaptunk BTS-es nem tudom mit, meg BTS-es egérpadot, mert... ezt nem tudom, mire fel, de kaptunk. Aztán mind a tizenkét táncos kapott egy harminc ezer forint értékű étkezési utalványt az egyik koreai étterembe (mármint nem fejenként, hanem ezt közösen), mert lehetett szavazni az előadásokra, és elsők lettünk. Úgyhogy majd valamikor el is kell menni enni a többiekkel.

Aztán volt tombola, ott is nyertem egy tízezer értékű utalványt az egyik koreai élelmiszerboltba, plusz az egyik táncos társam kapott egy JYJ CD-t, mert ő szervezte le az egész dolgot, mármint ami a táncosokkal kapcsolatos, ő vágta a zenét, igyekezett egybetartani az összes táncos csapatot, de neki nem kellett a JYJ, csak a CD doboza, így odaadta nekem, mert én meg rákattantam az utóbbi időben a JYJ-ra, főként Jaejoongra^^ 

Uhm... mi volt még? Ah, igen, kifelé menet lehetett húzni egy dobozból cetliket, és ami rá volt írva, azt megkaptad. Kulcstartók, meg hajgumik, meg kézkrémek, ilyen kis apróságok voltak, ha jól láttam. Hát én kihúztam egy hatalmas majmos plüsst, ami iszonyatosan édes és puha *.* Többiek eddig is utáltak, hogy mennyi mindent nyertem, hát még ezután. Aztán mondták nekünk, hogy ne menjünk el, mert kapunk még valamit, úgyhogy fél 10-ig ott voltunk, és kaptunk ingyen kaját. *-* Vagyis volt az előadások után egy fél órás vacsora szünet, ahol dobozokban bibimbapot osztogattak. Na, ebből még maradt, szóval kaptunk hat dobozzal, és pont hatan maradtunk ott, úgyhogy még jobban örültünk *-* 

Huh... mit meséljek még? Tényleg nem tudom leírni, mit érzek most, annyira összevissza vannak a gondolataim. Boldog vagyok, nagyon, borzasztóan örülök, és vissza akarok menni. Van most egy enyhe hiányérzetem, mert olyan rossz, hogy vége lett, de jövőre ismét menni szeretnénk, csak akkor most már előbb nekiállunk próbálni, mert szörnyű volt, hogy körülbelül 4-5 alkalommal találkoztunk, és úgy állítottunk össze mindent. 

Ó, tudom, mit akartam még. Összefutottam néhány ismerősömmel is a helyszínen, és olyan cukik voltak, amikor gratuláltak^^ Találkoztam régebbi csoporttársaimmal, akikkel együtt jártam koreai, akkor a volt koreai tanárom is gratulált és beszéltem vele néhány szót koreaiul, meg a mostani tanárom is ott volt, és jaj... olyan aranyosak voltak, úgy szeretek mindenkit^^ 

Lényegében ennyi, most már tényleg zárom a soraimat, de hogy ennél is jobb legyen a napom... Pont most olvastam, hogy Jaejoong december 30-án visszatér a katonaságból^^ Juhhú, ez ma valahogy mintha az én napom lenne. Kellett ez már, lesz miből erőt merítenem. A következő három napban úgyis tanulnom kell a koreai vizsgámra, szóval szükségem is lesz erre^^

Ah, tényleg befejezem, már csak összevissza írogatok, lassan megyek aludni, csak előtte még hatmilliószor megnézegetem a nyereményeimet^^

Jó éjszakát mindenkinek~

Dance~

Sziasztok!

Hű, hát megint eltelt jó sok idő, amióta utoljára írtam, ami borzasztó, mert olyan, mintha csak tegnap posztoltam volna. Utálom, hogy ilyen gyorsan telik az idő.

Igazság szerint sok mindenről tudnék pötyögni, de jelen pillanatban túl fáradt vagyok, és azt se tudom, hol áll a fejem.

De a legfontosabb, hogy kicsiny tánccsapatunk úgy néz ki, meg fogja ejteni az első fellépését jövőhét pénteken a *** karácsonyi estjén (bocsi, direkt nem publikálom, hol leszünk). Tegnap döntöttem el véglegesen, hogy én is ott leszek, bár előtte körülbelül egy héttel szóltak, hogy egyébként meghívnának minket, hogy lépjünk fel. Mi pedig igent mondtunk, úgyhogy tegnap is rengeteget próbáltunk, itthon ma is sokat gyakoroltam, egészen addig, amíg a térdeim úgy nem döntöttek, hogy nekik ennyi elég volt mára és úgy fájnak, hogy alig bírok lábra állni. 

Nagyon izgulok, és remélem, sikerül mind a két koreográfiát megtanultunk, és kellőképpen összehangolnunk, majd balesetek nélkül előadnunk. Bevallom, félek ettől, egyrészt azért, mert nem vagyok biztos magamban. Nem vagyok jó táncos, nekem sokkal több idő kell, mint a többieknek, hogy valamit memorizáljak, és meg is tudjam csinálni, ezért gyakorlok rengeteget most, mert nem akarom a többieket beégetni, ráadásul nincs túl jó mozgásom se, vagy legalábbis nem nyertem vissza még azt, amilyen voltam évekkel ezelőtt. Persze, nem vagyok elkeseredett, mert miért is lennék, szeretem ezt csinálni, és annyira nagyon komoly terveim nincsenek, minthogy koreográfus legyek vagy valami.

Másrészt amiatt félek, mert közel 13 év után ismét színpadra fogok állni, és ez annyira felemelő, mégis kicsit ijesztő érzés. Szeretek táncolni, még ha nem is tudok, és régen rengeteg fellépésre jártam, és a mai napig sajnálom, hogy abba kellett hagynom. Igazából mindig is tudtam, valahol mélyen belül, hogy a tánc az, ami engem érdekel és igazán foglalkoztat, csak nem volt lehetőségem elindulni ezen az úton, pedig, ha lehetett volna... Mindegy, nem bánkódom, hisz biztosan oka volt, amiért így történt. 

Egy szó, mint száz, jövőhéten fellépés, és izgulok miatt. Egyébként a Seventeen - Very nice egy részét és a VIXX - Chained upnak körülbelül a felét fogjuk eltáncolni. Nem annyira nehéz koreográfia egyik sem, csak... gyors. Nagyom gyors. És sok apró mozdulat van benne, amit nehéz gyorsan megcsinálni úgy, hogy az látványos legyen, jól is nézzen ki. De remélem, hogy sikerül egy hét alatt mindent megtanulnunk, és elő is adnunk. Húú, nagyon várom már *-*

Egyébként mindemellett megint készülök a koreai féléves vizsgámra. Idén tuti nem fog sikerülni, nehezen haladtam a tananyaggal, mert sok az új szó és kifejezés, ráadásul a tanárom is koreai, aki nem beszél magyarul, csak angolul és még nehezebben értettem meg. Bár a végefelé azért eléggé belejöttem szerintem^^ Nem tudom, hogyan fogok így a tánc mellett koreaizni is, mert a vizsga meg négy nappal a fellépés után lesz, de... csak összehozom valahogy, ha meg elbukom, hát... így jártam, majd megpróbálom legközelebb^^ 

Aztán most a fejembe vettem, hogy ki akarom adni az egyik írásomat, és most a napokban emiatt is néztem egy csomó könyvkiadót, hol lenne érdemes, és még megannyi izgalmas dolog történt velem, de tényleg nincs erőm mesélni, és nem is olyan fontosak. Vagy hát nekem azok, de másnak nem biztos.

Mindegy, megyek aludni, holnap is hosszú napom lesz.

Jó éjt mindenkinek^^

Doramák.

Sziasztok!

Most éppen akadt egy kis szabadidőm, mert otthon vagyok a hosszú hétvége miatt, és mivel a család épp tv-zik, nekem meg írhatnékom támadt, gondoltam pötyögök néhány sort.

Pont a napokban jelezte a facebookom, hogy négy éve volt, hogy elkezdtem koreai sorozatokat nézni, én pedig arra jutottam, hogy erről még úgyse írtam, így itt az ideje.


MIÉRT KEZDTÉL EL KOREAI SOROZATOKAT NÉZNI?

Ha valaki feltenné ezt a kérdést, hirtelen nem tudnék rá válaszolni. Igazság szerint, nem emlékszem, hogy miért is kezdtem el, vagyis nyilván azért, mert imádom Koreát, és érdekel a koreai kultúra, de nem tudom, hogy ki ajánlotta az első sorozatot. Vagyis... mintha valami olyasmi derengene, hogy az egyik nyaralás alatt a barátnőim mutattak egyet, amit éppen ők néztek, néhány hónappal később, 2012 októberében pedig én is végre rászántam magam; leültem a gép elé és azóta menthetetlenül dorama-függő vagyok.
Azt hiszem, de ebben tényleg nem vagyok biztos.

MI VOLT AZ ELSŐ DORAMA, AMIT LÁTTÁL?

Arra viszont már emlékszem, hogy az első doramám a Boys Over Flowers volt és mind a 25 részét végigbőgtem, az elejétől a végéig. Akkoriban eléggé érzékeny lelkű voltam - most is, csak az évek alatt azért már megerősödtem -, így nem csodálkozom ezen. Alapjáraton a koreai sorozatok az érzelmeidre hatnak, és lehetetlen nem sírni egy-egy jeleneten.
A Boys Over Flowers a mai napig az egyik kedvencem, remek színészekkel (lásd: Lee Minho, Kim Hyun Joong, Kim Bom stb.) és rengeteg jó zenével, ráadásul ez a leghosszabb koreai sorozat, amit valaha láttam eddig.

MIÉRT NÉZEL KOREAI SOROZATOKAT?

Mindamellett, hogy a legtöbb színész borzasztóan jóképű, szívdöglesztő és még ha bunkó is, akkor se mondanék nekik nemet?
Bármennyire is hihetetlen, nem csak a pasik miatt nézem őket. Ez a kérdés is rengetegszer fogalmazódott már meg bennem, hogy miért is kötnek le ennyire, holott pontosan tudom, hogy ezek a sorozatok nem a színtiszta valóságot mutatják, hogy sok minden megjátszott bennük, és olyanok mint egy képzelt világ, ahol a sok rossz ellenére a végén minden jóra fordul és a főszereplők mindig boldogok.

Azt hiszem, talán pont ez az, ami annyira tetszik bennük. Szeretek elmenekülni arra a pár órára egy képzelt világba, elmenekülni a való élet elől, ahol minden olyan nyomasztó, kegyetlen, megbízhatatlan, és magányos. Elrepítenek egy másik világba, egy tökéletes világba, ami tudom, hogy nem létezik, de ez egy fárasztó és hosszú nap után kellőképpen kikapcsol és felvidít, vagy éppen segít abban, hogy kisírjam magam, amikor szomorú vagyok. Ez talán őrültségnek hangzik, de úgy gondolom, időnként jó, ha az ember elengedi magát, és el tud rugaszkodni a való élettől.
Szeretem őket, mert annak ellenére, hogy időnként túlontúl csöpögős is egy-egy szerelmi szál - mert időnként tényleg túlzásokba esnek -, akkor is a szerelem egy csodálatos érzés, gyönyörűen van ábrázolva, és irigylésre méltóak, amitől az embernek folyton az az érzése támad, hogy ilyen miért nincs a valóságban? Mert nincs. A mai világban olyan ritka az, amikor két ember feltétel nélkül szereti egymást, nem csalják meg egymást, meg sem fordul a fejükben, hogy másokkal flörtöljenek, és nem a testiségre mennem, hanem az érzelmekre; amikor valakit nem a külsője miatt szeretsz, hanem a belső énje miatt, azért, aki, és akivé válsz mellette, és tényleg képes vagy egy életen át szeretni. Most tényleg, hány ilyen szerelmi kapcsolat létezik?
Ez túl tökéletes, túlságosan olyan, mint egy tündérmese, és persze, hogy nem létezik ilyen, de akkor is jó érzés beleképzelni magunkat a színészek helyébe, és arra a pár órára, de egészen más szemmel látod a világot.

Persze ez csak egy példa volt, mert szerelem szinte minden koreai sorozatban jelen van, az egyikben túl sok is, míg a másikban épphogy csak érintőlegesen, attól függően, hogy a műfaja például romantikus dráma vagy éppen egy akciófilm.
A legtöbb sorozatban jelen van a szerelem, a romantika, a dráma, rengeteg sírás, idegesítő és féltékenykedő, öntelt lánykák, vagy éppen érzéketlen és tapintatlan, ám jóképű és gazdag fiúkák; szülők, akik sose hagyják, hogy a gyerekeik boldogok legyenek szívük választottjával, és mindent megtesznek, hogy tönkretegyék őket, de végül úgyis veszítenek, és végezetül minden happy end lesz, mindez természetesen nagyszerű, bölcs és elgondolkodtató monológokkal megfűszerezve. Ezek mondjuk főként a tiniknek való sorozatokban vannak, nyilván, amiben nem gyerekek, hanem felnőtt, dolgozó emberek a főszereplők, már más adja a bonyodalmat, de mint írtam, ez csak egy példa volt. (Abba most nem megyek bele, hogy a képi világ, a helyszínek mennyire gyönyörűek, amik szintén adnak egy pluszt a doramáknak, és amik miatt csak még jobban imádom nézni őket, mert ódákat tudnék azokról is zengeni).
Bármilyen sorozatot is nézel, azok érzelmileg totálisan felráznak, egy-egy részen képes vagyok sírni, nevetni, gyűlölni és idegeskedni. Képes vagyok együtt sírni, nevetni a szereplőkkel, ha kell, utálom azokat, akiket ők utálnak, máskor meg fogom a fejem, hogy mit miért úgy tesznek, ahogy, holott a legostobább dolog azt tenni, amit tesznek.

A sok rossz és megpróbáltatás ellenére is mindenki megkapja a boldogságát, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lenne meg a saját véleményem, és ne kapnék hülyét egyes szereplők viselkedésétől.
Mert annak ellenére, hogy szeretek egy doramát, nem mindig értek egyet velük, és a benne lévő történésekkel, de szeretek elgondolkozni, hogy én a helyükben mit hogyan csináltam volna, és hogy azoknak esetleg milyen kimenetele lenne. Néha engem is kikészít ez a túl sok romantikus jelenet és naiv viselkedés, időnként én is a falnak tudnék menni és dühömben lecsapom a laptopon tetejét, de ez a koreai doramák sajátossága, ez hozzá tartozik a kultúrájukhoz, és amikor az ember már túl van jó néhány sorozaton, ezeket már fel sem veszi.

És igazság szerint még kilométer hosszan tudnám sorolni, miért szeretem, esetleg miért nem a koreai sorozatokat, de azt hiszem, kicsit már eltértem az eredeti kérdéstől. Mindegyikben vannak jó jelenetek, amik megragadnak, de persze vannak idegesítő és érthetetlen részei is, amiktől csak felidegesítem magam. 

Rengeteg koreai sorozat létezik, sikeresek és kiemelkedően jók, vagy éppen gyengébben és ismeretlenek. Az se mindegy, hogy milyen témában, műfajban nézed őket, de biztosan találna mindenki kedvére valót.
Ami számomra egyébként még egy hatalmas nagy pozitívum, hogy ezek a sorozatok mindössze egy évadosak, többnyire 16-20 részesek, így hamar ki lehet őket végezni, és nem kell éveket várni a folytatásokra.


MIT GONDOLNAK AZ ISMERŐSEID A DORAMÁK IRÁNTI "MÁNIÁDRÓL"?

Ez megoszló. Akik szintúgy rajonganak a keleti kultúrákért, mint én, azoknak nem kell magyarázkodnom, teljesen megértenek, sőt! Vannak, akik még engem is leköröznek, ha sorozatokról van szó.
Aztán vannak olyanok, akik nem is tudják rólam, hogy szeretem a koreai kultúrát, és hogy ilyeneket nézek, mások viszont állítják, hogy megszállott vagyok, és túlzásba esem. Ez természetesen nem igaz, mert egyrészt meg tudom különböztetni a valóságot a doramáktól, nem keverem össze a kettőt, és egészen csak addig vagyok elrugaszkodva a valóságtól, amíg elindítom a lejátszót. Amint a végére érek, én le is zárok ott mindent magamban, és visszatérek a való életbe.
Másrészt szerintük ebből áll az életem, hogy reggeltől estig sorozatokat nézek, és csak ez köt le, amit nem tudom, honnan vesznek, mert képes vagyok hetekig meglenni doramák nélkül, nem leszek idegbeteg, ha csak napokkal később tudom megnézni a folytatást, és amúgy is... Doramákat nézni főként estefelé szoktam, hajnalokba nyúlóan, amikor már nincs más dolgom. Oké, aláírom, ha beteg vagyok, akkor ezzel kötöm le magam, vagy ha akad egy szabadnapom, egy hétvégém, akkor képes vagyok egy nap alatt kivégezni egy sorozatot, de ez ritkán fordul elő. Nekem ez egy hobbi, mások könyvet olvasnak vagy festegetnek szabadidejükben, én sorozatot nézek. Hol itt a probléma?
Természetesen a legtöbben nem azon vannak fennakadva, hogy hú, sorozat, ez beteges, hanem, hogy koreai. Ha mondjuk NCIS-t vagy valami mást néznék, azért nem szólnának, de hogy koreai... Ezt valahogy a közvetlen környezetem évek elteltével se képes bevenni és megérteni, én pedig eljutottam arra a szintre, hogy hidegen hagynak, és nem magyarázkodok. Aki ezt nem érti meg és nem fogadja el, hát így járt.


TOP 10 DORAMA?

Ha már szó esett a sorozatokról, akkor itt van az én top 10-es listám, amit megpróbáltam összeszedni magamban, miközben ezt a bejegyzést írtam. A sorrendet ne vegyétek figyelembe, nem tudom eldönteni, melyiket hányadik helyre írjam, de talán az első három hely az, ami biztos.

1. It's okay, that's love
2. Descendants of the Sun
3. My girlfriend is a gumiho
4. Secret Garden
5. You came from the star
6. Kill me, heal me
7. Master's sun
8. City Hunter
9. Entertainer
10. +1. Dream high 1-2

Nos, ha ajánlanom kellene sorozatokat valakinek, én főként ezeket mondanám. Ez egy elég vegyes lista, a drámáktól kezdve egészen az iskolai témájú, a zenei vagy a természetfeletti világot megragadó filmekig minden van. 

VOLT OLYAN SOROZAT, AMI NEM TETSZETT ÉS ABBAHAGYTAD?

Bármilyen meglepő, de volt, kettő is. Az egyik a Coffee Prince. Függetlenül attól, hogy ez egy híres dorama, és nem egy új darab (2007-es, ha jól tudom), nagyon sokan szeretik, és odavannak érte, de én tényleg nem bírtam végignézni, és a tizedik rész után abbahagytam.
Nekem nagyon vontatott volt az egész, ugyanaz ismétlődött le minden részben, egyszerűen nagyon nem bírtam élvezni. Alapjáraton megőrülök azoktól a sorozatoktól, amiben a lány valamiért arra kényszerül, hogy fiúnak játssza el magát, fiúként viselkedjen és öltözködjön, és nem értem, hogy ezt hogy nem veszi észre soha senki? Ilyen nincs, ilyen egyszerűen nem létezik! Főleg akkor, amikor a szereplőt nem sikerül annyira átalakítani, hogy tényleg fiúnak nézzen ki, mert a legtöbb esetben megoldják azzal, hogy kap egy parókát, és lenyomják a melleit, de könyörgöm, ettől még nem lesz pasi! Se a járása, se a viselkedése, se a hangja, se semmije. Oké, oké, tudom, ez egy sorozat, de akkor is! Ha már ilyen szerepet alakít, akkor rendesen csinálják meg a karakterét, mert az én szememben ez nem hiteles, és ettől tényleg kikészülök.
Lehet, egyébként, hogy máskor majd még befejezem, ha egyszer rászánom magam, de ezután a dorama után hosszú hónapokig képtelen voltam ránézni a koreai sorozatokra.
A másik ilyen a Pasta. Ezt szimplán azért hagytam abba, mert elfogyott a magyar felirat hozzá, és leszinkronizálták, én meg nem vagyok hajlandó megnézni a szinkronos sorozatokat, mert borzasztónak tartom őket. De majd egyszer biztosan megnézem, mert szeretem benne a színészeket, és érdekel a sorozat vége. ^^


MENNYI DORAMÁT NÉZTÉL EDDIG?

Hehe... Rengeteget. Több, mint harmincat, de leírom őket, és a végén összeszámolom. Egyébként ezeket ajánlani tudom, érdemes megnézni őket, mindig gondosan utána járok, mielőtt nekiállok valamelyiknek. Vigyázat, elég hosszú a lista:

1. Love Rain
2. I hear your voice
3. You're beautiful
4. Playful kiss
5. My unfortunate boyfriend
6. Orange marmalade
7. Boys over Flowers
8. To te beautiful you
9. Monstar
10. School 2013
11. School 2015
12. Moorim School
13. Kpop extreme survival
14. Heartstrings
15. Shut up flower boy band
16. Flower boy next door
17. Flower boy ramyun shop
18. Modern farmer
19. Please, come back Mister
20. Doctor stranger
21. Yong Pal
22. The Heirs
23. The girl, who sees smell
24. Hyde, Jekyll, me
25. Bad guys

Azt hiszem, nem hagytam ki egyet sem, és ha jól számoltam, akkor a négy év alatt eddig összesen mindössze 36 doramát végeztem ki (plusz ugye két fél sorozat, a Pasta és a Coffe Prince, tehát igazából 38 lenne). És ezek csak a koreai sorozatok. A koreai filmeket, és műsorokat még nem is vettem hozzá. Sőt, emellett jó néhány amerikai sorozatot is láttam, mint például a Trónok harca, vagy a Vámpírnaplók. Ilyenkor úgy tűnik, mintha sok szabadidőm lenne, pedig csak hajnalokba nyúlóan nézem őket, mint ahogy említettem.

KEDVENC DORAMA OST, AMIKET SZÍVESEN HALLGATSZ?

Abból is van egy pár. A Boys Over Flowers, az Entertainer, a Descendants of the Sun vagy a My Girlfriend is a Gumiho OST-jait például egytől egyig imádom, és csak ajánlani tudom. Talán ez a négy sorozat az, amiknek az összes dalát imádom, a többiből mindig csak néhány szám tetszett. De íme néhány, hogy ne csak a levegőbe beszéljek.

Chen (EXO) - Best Luck (It's okay that's love) 

Chen ft. Punch - Everytime (Descendants of the Sun)

K.will - Talk love (Descendants of the Sun)

Kang Min Hyuk (CN Blue) - I see you (Entertainer)

Jo Bok Rae - You can cry (Entertainer)

Jung Yong Hwa (CN Blue) - Because I miss you (Heartstrings)

Jung Yong Hwa - You've fallen for me (Heartstrings)

Lee Seung Ki - Losing my mind ((My girlfriend is a Gumiho)

Kim Gun Mo - Oh lala (My girlfriend is a Gumiho)

SS501 - Because I'm stupid (Boys Over Flowers)

Yanghwajin - It's alright (City Hunter)

Jonghyun (SHINee) - So goodybe (City Hunter)

Jang Jae Jin ft. NaShow - Auditory Hallucination (Kill me Heal me)

Jang Geun Suk - Love Rain (Love Rain)

Kim Bo Kyung - Don't think you're alone (School 2013)

Yoonmirae - Touch love (Master's Sun)

Uhm... Azt hiszem, itt az ideje, hogy befejezzem a pötyögést, mert ez jóval hosszabbra sikeredett, mint terveztem, és félek, ha tovább folytatom, mindenkit elüldözök. Pedig annyi jó dalt, és annyi mindent tudnék még írni.... :D

Nektek van kedvenc doramátok? Mióta néztek koreai sorozatokat, hogyan kezdődött el nálatok ez az imádat? Mit gondolnak erről az ismerőseitek? Mennyi doramát néztetek eddig, és volt olyan, ami különösen tetszett, vagy éppen nem bírtátok megnézni? Kedvenc OST-ok? Esetleg milyen doramát tudtok ajánlani, amit érdemes megnézni?

Ha van kedvetek ezekre válaszolni, na meg ha egyáltalán valaki képes volt mindezt elolvasni, akkor szíves örömest fogadok mindenféle visszajelzést. ^^

Én pedig most elvonulok aludni, mert már vagy három órája ezt a bejegyzést írom, és elfáradtam. xD

Jó éjszakát^^

Kpop karrierépítős szerepjáték.

Sziasztok!

Minden egyes bejegyzésíráskor megígérem magamnak, hogy gyakrabban fogok írni, de valahogy sosem jutok el addig, hogy tényleg leüljek a gép elé és pötyögjek néhány sort. Annyi mondandóm lenne, de most mégis azt érzem, hogy nem tudok miről mesélni. Mindegy, elkezdem valahol, aztán majd csak eszembe jutnak a dolgok.^^

Ühm... szeptember végén voltam megint Nipponon, ami ismét fergetegesre sikeredett. Komolyan, nem is értem, miért hagytam ki az eddigi bulikat, és miért nem mentem korábban. Oké, igazság szerint nem volt meg a társaság hozzá, akikkel szívesen elmentem volna, de most táncostársaimmal nagyon egymásra találtunk, és velük jól tudom érezni magam. Olyan jó érzés a kedvenc dalaidra táncolni, és közben ökörködni a barátaiddal, baromira ki tud kapcsolni. Mondjuk az már nem volt kellemes, amikor hajnali 4-kor elindultunk hazafelé, és vagy egy órát sétáltunk, mire olyan helyet találtunk, ahol közlekedett busz vagy villamos. Ezt leszámítva tényleg nagyon jó este volt, és biztosan menni fogok mér, főleg azért is, mert mindig összefutok rég nem látott ismerősökkel.^^

Ó, ha már tánc... akkor meséltem, hogy ellopták az irataimat? Még valamikor szeptember elején történt, hogy bent próbáltunk a táncteremben a lányokkal, és addig jött egy ürge, szépen besétált az öltözőbe és meglógott néhányunk pénztárcájával. Marhára örültem, mert benne volt az összes iratom, és nem kevés készpénz. Jó hosszú esténk volt aznap, mert ki kellett hívni a rendőrséget, ráadásul az utána lévő napokban tanúvallomást is kellett tenni, de természetesen mivel Magyarországról van szó, ez sem volt olyan egyszerű, vagy háromszor mentem vissza, mire végre tudtak fogadni. Azt már meg se említem, hogy a csávót azóta sem találták meg, pedig még volt kamerafelvételünk is róla, sőt, a rendőrök ismerték a tettest, azt mondták, ők látták már... Szerintem nem is keresték, bár tény, hogy egy lopás miatt nem fognak nagy felhajtást csinálni. Mindenesetre a többiek iratai előkerültek egy másfél héttel később, csak az enyém nem, úgyhogy szépen mindent meg kellett csináltatni... -.- Néha tényleg azt érzem, hogy engem nem szeretnek odafent, főleg az elmúlt időszakban.

Erre egy újabb ok, hogy ma hazajöttem, hosszabb idő után, és akkor kaptam a hírt, hogy elpusztult a legidősebb cicám. =( Annyira hiányzik, és tudom, hogy nagyon idős volt, és várható volt, hogy bármikor meghalhat, de akkor is rossz volt erre hazajönni. 14 és fél évig az életem része volt, egész gyerekkoromban jelen volt, és még most is emlékszem, mennyiszer aludt az ölemben, hogy mennyit játszottam vele, mennyi bolond pillanata volt, és hogy mennyiszer fordult elő, hogy amikor sírtam, ő dorombolva megjelent a szobámba, és hozzám bújt. Tudom, a macska csak egy macska, de nekem több volt egy háziállatnál, szinte családtagként tekintettem rá, hisz az a 14 és fél és az tényleg borzasztóan sok idő. Nagyon hiányzik a drágám, és még elbúcsúzni se tudtam tőle, habár ha azt vesszük, mindig, mikor láttam, az felért egy búcsúval is - már csak azért is, mert nagyon keveset járt haza ő is, meg én is. T_T Olyan kis bolond volt, remélem, hogy sok szeretetet kapott tőlünk, és megkapta azt a törődést, amire szüksége volt.

Nyugodj békében, Cirmi =( <3

És akkor végre elérkeztünk a címadó sztorihoz is. Vagy ezt hogy mondják? Nem tudom, de túl késő van és nem tudok gondolkodni, bocsi.

Egy nagyon kedves ismerősömmel megnyitottunk a saját honlapunkat, ami kpop szerepjátékkal és karrierépítéssel foglalkozik. Meséltem nektek korábban egy másik oldalról, ami szintén ilyen volt, és ahol sokáig én is játszottam, majd később admin lettem.

Nos... történt egy s más, ami miatt engem és ezt az ismerősömet töröltek. A mai napig nem értem, miért. Ismerősöm nevében nem nyilatkozhatok, bár tény, hogy az ő törlése is jogtalan volt, tekintve, hogyha meg is szegett szabályt, az azért volt, mert néhányan tettek azért, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Ismerem őt, és a karakterét is, nem csinál semmit se indokolatlanul, és ha már őt törölték, akkor még jópár embert is lehetett volna ennyi erővel. Mindegy, ebbe nem megyek bele, az ő helyzetét én nem láthatom tisztán, de az elmondása alapján őt se figyelmeztették, csak maximum rajtam keresztül.

Ami engem illet... én szimplán azért lettem törölve, mert ismerem az illetőt. Megkaptam azt, hogy attól féltek, kárt teszek az oldalban, ezért töröltek, amit nem tudom, honnan vettek, mert nem vagyok hülye, ha kárt teszek a játékban, akkor minden ott lévő emberrel is kiszúrok, én pedig pont nem az az ember vagyok, aki bárkivel is rosszat tenne. Aztán megkaptam azt, hogy többször figyelmeztettek engem is, meg gond volt velem is, és oda kellett volna figyelnem a többi játékosra, sőt, azt is mondták, hogy érkezett rám panasz.

Na már most. Egyfelől nem ülök 0-24-ben a gép előtt, és nem követem mások beszélgetéseit, szóval fogalmam sem volt, hogy valakinek van velem gondja. Másfelől, ha probléma van velem, akkor gondolom szól az illető nekem privát üzenetben, ez lenne a megoldás, nem? Harmadrészt, ha nem szól az illető, csak az adminnak, az admin köteles nekem szólni, hogy baj van velem, és akkor tudok változtatni. Negyedrészt pedig: ez egy játék, mi építjük fel a karaktereinket. Mi közük hozzá, hogyan viselkedek? Ha mindenkinek beszóltam volna, és sértegettem volna őket, azt mondom, oké, jogosan szólnak be érte, de az én karakterem soha senkit egy szóval nem bántott, szándékosan legalábbis sosem. Ellenben az én karakteremet páran eléggé leszólták, mégsem tettem semmit, nem rinyáltam, pedig ennyi erővel azokat a karaktereket is törölhették volna.

Nos... én nem kaptam egy üzenetet se senkitől, az admin sem szólt nekem, soha senki nem mondta egy szóval se, hogy baj van velem, így nem tudtam javítani a karakterem viselkedésén, nem kaptam semmiféle esélyt, ebből kifolyólag igazságtalannak tartom, ami velem történt. Amikor pedig megkérdeztem, milyen panasz érkezett rám (ki is emeltem, hogy engem nem érdekel, kitől, csak tudni akarom, mi volt a probléma), akkor meg azt kaptam meg, hogy jobb, ha nem tudom. Most ez mi? De úgy őszintén. Mi az, hogy nincs jogom tudni? Ember, nem tudom, mi a baj, de kidobnak a játékból. Ez vicc. Ebből látszik, hogy nem volt semmi probléma velem, csak szimplán nem bírták elviselni, hogy az ismerősöm - aki a játékban a férjem - "felesége" vagyok. 

Mindehhez hozzátenném azt is, hogy amikor mindez történt, én nem is voltam gépközelben, mert pont akkor volt nálam tesóm és vele voltam két napig, szóval gyakorlatilag mindez a hátam mögött történt, és én csak arra értem vissza, hogy ki vagyok törölve.

Ami még szebb az egészben, hogy ezután fel akartam venni az illetékes adminnal a kapcsolatot, de ő tiltott engem faceról, így még csak meg sem tudtam eleinte kérdezni, hogy mi ez az egész.

Mindezek után írtam egy szép kis üzenetet az oldalra, illetve nagyjából leírtam ugyanezt, amit most, mindenféle bántó szavak nélkül, közben ismerősöm is felsorolt egy csomó jogszabályt, hogyha ő megsértett valakit, akkor ennyiből őt is elég sok sérelem érte a játékon belül, és ezeket ugye alá is támasztotta azokkal a bizonyos jogszabályokkal. És mi történt ezek után? Törölték az egész bejegyzést, hogy a többi játékos még véletlenül se tudja meg, mi is zajlik a színfalak mögött. Ez pedig nem azt jelenti, hogy nem akartak másokat is belekeverni, ez annak a jele, hogy tudják, nincs igazuk, hibáztak, és ezt nem merik felvállalni.

Azt már meg sem említem, hogy elköszönni sem tudtunk az ottani barátainktól (mivel név nélkül játszunk, nem mindenki vállalja fel magát), ami olyan, mintha ők megtiltanák, hogy kivel álljak szóba, pedig semmi közük hozzá. Ezután végül elváltak útjaink, és mi létrehoztuk a saját kis birodalmunkat.

Közben nem sokkal később megkaptuk azt is, hogy másoljuk az oldalukat, holott az illetékes személy mondta nekem, hogy a mi magánügyünk, hogy csinálunk-e saját oldalt, hisz rengeteg szerepjátékos oldal van. Aztán ekkor meg már azt mondta, hogy ő elmondta nekem, mi volt velem a probléma, és hogy kaptunk volna esélyt arra, hogy elköszönjünk az ottaniaktól.

Hagyjuk már, ha így lett volna, nem töröl kapásból a játékból, és nem tilt le, hogy ne tudjak vele beszélni. Természetesen bocsánatot se kaptunk mindezek után, de őszintén: nem is várom most már el. A ma világban amúgy se ismeri el senki, ha hibázik, a bocsánatkérés pedig luxus, úgyhogy nem különösebben érdekel. 

Mi pontot tettünk ennek a végére, azóta fel sem mentünk az oldalra, és nem is szándékozunk visszamenni. Az utóbbi időkben amúgy is eléggé szétesett az az oldal, nagy a klikkesedés, és korlátozva van minden, elég sötét és depressziós lett, és nem is éreztük jól magunkat.

Úgyhogy... amit ebből ki akartam hozni, hogy megvan a saját játékunk, saját szabályokkal, ötletekkel, és még megannyi újdonsággal. Megtapasztaltunk azon az oldalon egy csomó mindent, sokat tanultunk az ottani hibákból, így most tudunk javítani, hogy nálunk ezek ne forduljanak elő.

Egyébként a honlapunk címe: KPOP-ROLEPLAY.LAPUNK.HU 

Kicsit sajnálom, hogy csak így el kellett hagynunk azt az oldalt, de másfelől meg örülök, mert van egy sajátom, és ha nem is vagyunk olyan sokan, de szeretem ezt a közösséget, imádok honlapot szerkeszteni, kreatív lenni, újabb és újabb ötletekkel előállni. ^^

Nem tudom, ki olvassa ezt a bejegyzést, nem tudom, ki téved ide, de mindenkit sok szeretettel várunk!^^

És végezetül.... mást nem akarok mesélni, inkább csak mutatnék pár dalt, amiket az utóbbi időben nagyon megszerettem.

Csak mert egy igazán pörgős és imádni való dal, aminek tudom a koreográfiáját *-*

Eleinte nem tetszett ez a szám, de aztán a youtube folyton ezt adta le, és megszerettem. Bevallom, a klipet azóta se néztem meg xD

Nem vagyok híve azoknak a bandáknak, akiknek a tagjai ilyen fiatalok, és őszintén, nekem ez a klip is túl sok. Nagyon is. Túl cuki és túl rózsaszín, és ez nem illik a pasikhoz. De én felnőtt ember vagyok, ők pedig gyerekek és ez a koreai kultúra. Ettől függetlenül a dalért élek-halok, nagyon vidám, és mindig mosolyt csal az arcomra.^^

Ennyi lettem volna, most fáradt vagyok, úgyhogy megyek aludni.

Sziasztok, jó éjszakát, és remélem, legközelebb most már sikerül hamarabb jelentkeznem.^^

Mindenféle.

Sziasztok!

Ismét eltelt egy hónap, én pedig csak most jelentkezem. Sok minden történt velem ebben az egy hónapban, jó is és rossz is egyaránt. 

Ami számomra az egyik legfontosabb, hogy életemben először végre el tudtam menni Nippon Groovera júliusban, és borzasztóan jól éreztem magam. Nagyot buliztunk barátnőimmel, jó érzés volt végre olyan dalokra táncolni is, amiket imádok, és hosszú idő után úgy éreztem, végre ki tudtam kapcsolódni arra a néhány órára. Ráadásul összefutottam több régebbi ismerősömmel, barátnőmmel is, akiket ezer éve nem láttam, és az is nagyszerű érzés volt. Az biztos, hogy innentől kezdve minden Nipponra menni fogunk, kár lenne kihagyni, tényleg nagyszerű volt.^^

A másik hír, ami igazából engem érint, hogy néhány táncos társammal megalapítottuk a saját lány bandánkat. Még nem tudom, mi lesz, mekkora sikerünk lesz, és hasonlók, de jókat táncolunk minden alkalommal, és nagyon jó barátok lettünk - nem mintha, az elmúlt másfél évben nem így lett volna. Vagyis a társaság egyik felét már ismerem több, mint egy éve, de a többiek csak az elmúlt hónapokban csatlakoztak hozzánk, és rövid időn belül megszerettük egymást. Ez jó érzés, mert amúgy én elég nehezen barátkozom, és nyílok meg mások előtt, de velük más, előttük az első pillanattól fogva nem feszengek és önmagamat tudom adni.^^ Szeretek velük bubuteázni járni, vagy éppen koktélozni menni, szeretek velük ökörködni táncon és komolytalankodni, egyszerűen csak szeretem velük jól érezni magam. Remélem, sokáig jó barátok maradunk, hiányzott már egy ilyen kisebb társaság az életemből. *-*

Hümm. Mi van még? Ó, igen. Biztosan sokan hallottatok, hogy jön a Block B Magyarországra. Nem tudom, mikor lesz a koncert, nem tudom, mennyibe fog fájni a jegy, de tutira menni fogok. Kihagytam a VIXX és a Boys Republic koncertet is, amiket utólag nagyon bánok, mert utólag szerettem meg őket nagyon. Ellenben a Block B-t imádom már egy ideje, és ha ezt is kihagyom, én tuti depressziós leszek. Úgyis olyan ritkán jönnek hazánkba kpop bandák, minden ilyen alkalmat ki kell használni. :D

Aztán... a héten jöttem haza egy nyaralásból, vagyis igazából otthon voltam vidéken, de legjobb barátnőm, a barátja, és barátnőm anyukája lejöttek hozzánk pár napra, és végülis így egy nyaralás volt. Nagyon sokat sétáltunk és rengeteg filmet megnéztünk, és annyira jó érzés volt végre találkozni velük. Tudom, hogy áprilisban találkoztam velük legutoljára, ami nem is olyan rég volt, azonban fogalmam sincs, mikor fogjuk legközelebb látni egymást. =( Mindenesetre ez a pár nap is felüdülés volt és azért jó is volt kicsit otthon lenni, látni a macskáimat, meg a kutyámat és természetesen a Balatont is. Még ha nem is volt olyan jó idő, akkor is megérte. A legjobb pillanat mégis az volt, amikor összefutottunk egy közös barátnőnkkel, akit szintén tavaly nyáron láttam utoljára és waah *-* Hiányoznak a régi barátnőim, akikkel minden nyáron közösen mentünk nyaralni, akikkel annyi idiótaságot összehordtunk, és akikkel napi szinten tartottuk a kapcsolatot, hiányoznak azok az idők, amikor az volt a legnagyobb problémánk, hogy debugos lett a fórum.xD Ah, annyira hihetetlen, hogy ilyen hamar felnőttünk. Nem tűnt fel, csak így visszagondolva látszódik, mennyire gyorsan telik is az idő. Az elmúlt évek kész kínszenvedések voltak, és annyira hosszúnak és fáradságosnak tűnik, de ha visszatekintek, szinte minden csak egy pillanat. Olyan hihetetlen ez, nem?

Nem is tudom, van-e még valami, amiről mesélni szerettem volna. Voltam Margitszigeten, életemben először kint voltam ott éjfél után is, és bár csillaghullást nem láttunk, de annál viccesebb és érdekes este volt. :D Meséltem régebben még, hogy van egy kpopos karrierépítős játék, amiből most szerepjátékos oldal lett. Na, hát néhány lány úgy gondolta, nem ártana újrakezdeni az oldalt, vagy legalábbis visszacsinálni, ha már az eredeti adminok köszönés nélkül leléptek és csak úgy itt hagytak mindenkit. Csatlakoztam az admin gárdához, szóval most négyen kezelésbe vettük az oldalt, és szerencsére nagyjából felélesztettük, úgyhogy végre működik.^^ Tökre örülök neki, kár lett volna ennyiben hagyni, ha már ilyenből egyetlen egy oldal létezik. :)

Szóval most viszonylag jó napjaim voltak, és ezek az apró dolgok tartják bennem a lelket, ez az, ami erőt ad a létezéshez, habár az életem ettől függetlenül ugyanúgy csak áll, nem mozdul, és ami folyton csak fojtogat. Közben minden oldalról érkezik rám a nyomás, meg akarják mondani, ki legyek, mit csináljak, irányítani akarnak, én pedig egyedül küzdök minden ellen, és nem tudom megtenni a szükséges lépéseket azért, hogy ne tapossanak el. Mindegy, nem panaszkodom, nem akarok rossz dolgokat említeni, most csak a jó van és erre akarok figyelni^^

Mielőtt elköszönnék, megint itt hagyok már fantasztikus számot, amit szerintem sokan hallottatok már, de ha még nem, hallgassátok meg, mert kár lenne kihagyni. 

Ez egy hatalmas kedvencem jelenleg, habár bevallom, kellett jópár nap, mire megszerettem. A VIXX amúgy is a kedvenc együttesemmé nőtte ki magát a hónapban, ezért is sajnálom, hogy nem voltam ott a tavalyi koncertjükön =( De ez a szám fantasztikus, vagy ha az nem is tetszik, mindenképp nézzétek meg hozzá a dance practice videót. Annyira mocskosul jó a koreográfiája! Én nem is értem, hogyan tudnak ilyen elképesztően táncolni! Kikészítenek! Azok a finom és apró mozdulatok, én nem tudom, hogy képesek erre. Tuti, hogy nem emberek. :D

Ezzel a dalukkal én is megnyertem a lottót, azt hiszem. Kicsit féltem ettől a daltól, hogy nem fog tetszeni, mert az elmúlt időszakban nem követtem a fiúkat, és elsőre nem is tetszett ez a gépesített hangzás, végül mégis nagyon magával ragadott. D.O feje mindent visz, na meg az elmaradhatatlan pulykaviadal x"D Egyébként nagyon sokat mondó a dalszövege, engem főként az fogott meg ennyire. Ó, mielőtt elfelejtem, remélem, a Monster című számukat is ismeritek, mert ha nem, azzal súlyos hibát követtek el. =D

 Nem akartam ezt a dalt megosztani, mert az első pillanattól kezdve nem szimpatikus ez az újonnan debütált banda, de a fenébe is, ez a daluk baromira megfogott. Utáltam az elején, elég erőltetettnek tűnik, és az egész bandán látszik, hogy 2ne1 utánzat, de akkor is... ez a dal nagyon belemászott a fülembe, és el kell ismernem, hogy tényleg nem olyan rossz. ;) Remélem, Nipponon adni fogják, mert partizni nagyon lehet rá.

 És itt van CL, akit szerintem mindenki ismer, és tudjuk, mennyire különc csajszi, és pont emiatt különleges számomra. Ha valaki, akkor ő egy egyedi énekes. Tudom, hogy ezzel a dallal debütált Amerikában, látszik is a dalon a hatása, de én nem örülök, hogy most nagyon tolja ezt a stílust. Az előző dalát, a Hello bitchest egyenesen utálom, de ez a szám szerintem nagyon jóra sikeredett. A klip nem tetszik, de a dal nagyon jó, és CL hangjáért pedig egyenesen oda meg vissza vagyok.^^

És akkor most köszönök el véglegesen. Vigyázzatok magatokra, legyetek nagyon boldogok, használjátok ki az elétek kerülő lehetőségeket, én pedig igyekszem mielőbb jelentkezni! (=^.^=)

 

21 gram

Sziasztok!

Ma semmi különössel nem jövök, csupán csak pár nappal ezelőtt ráakadtam egy újabb dalra, és úgy éreztem, feltétlenül meg kell osztanom veletek. Az előző bejegyzésben már említettem őket, a Double S 301 vagyis SS301. (Ők egyébként a híres SS501 alcsapata, érdemes utánuk nézni, szerintem nagyon jó dalaik vannak).
Én csak annyit mondok, hogy hallgassátok meg a dalt, hihetetlenül gyönyörű és a klip is annyira szomorú és szívfacsaró. Én ezen sírok napok óta. Tény, hogy nagyon érzékeny lelkű vagyok és ha olyan a hangulatom, akkor egy pörgősebb számon is elbőgöm magam, de ez akkor is mindent visz. Nem is találok szavakat ahhoz, hogy kifejezzem magam, mennyire megérintett. =(

(Ez a dal rövidített verziója, a teljes csak audioként van fent)

Lefordítottam a dalt is, mert unatkoztam, meg gondoltam nem árt gyakorolni a koreai nyelvtudásom. Nem mondom, hogy 100%-ban teljes a fordítás, de igyekeztem nagyjából magyarosan megfogalmazni a lényegét.

Double S 301 (SS301) - 21 gram

Fehér hó hullott azon a napon
Amikor melegen átöleltél
Eszembe jutsz te és a gyönyörű január emlékei.

„Szeretlek” – mondta félénken az ajkad
Amikor engem néztél ragyogó mosollyal
Eszembe jutsz te és a gyönyörű történetünk.

Felébredek az álomból és téged szólítalak
De te már nem vagy mellettem.

Vissza akarok menni hozzád
Azokhoz a napokhoz, azokhoz az időkhöz
Csak még egyszer, legalább a lelkedhez
21 gramm, 21 gramm
Maradt a szerelmedből.

Egy gyönyörű csillag voltál
Ami beragyogta a szívemet
A sötét égbolt azokra
A csodálatos napokra emlékeztet.

A tél ragyogó csillagokkal jött
De a fényük most már elhalványult.

Vissza akarok menni hozzád
Azokhoz a napokhoz, azokhoz az időkhöz
Csak még egyszer, legalább a lelkedhez
21 gramm, 21 gramm
Ez mindenem.

A gyönyörű arcod az idő múlásával
És a boldog napokkal együtt elhalványul
21 gramm, 21 gramm
Ez mindenem.

Vissza akarok menni
Azokhoz a napokhoz, azokhoz az időkhöz
Csak még egyszer, legalább a lelkedhez
21 gramm, 21 gramm
Szerelem maradt bennem.

Summer, hot hot summer~

Sziasztok!

Megint nem jelentkeztem már egy ideje, és őszintén, még most sincs nagyon miről írnom. Megkaptam a magyar emelt érettségimet, ami sikerült, bár nem sokkal, de lecsúsztam a plusz 50 pontról, így elég nagy valószínű, hogy nem fognak felvenni egyetemre. Én legalábbis nem sok reményt fűzök hozzá, hiába mondják nekem, hogy még bekerülhetek. Ennek egyáltalán nem örülök, és baromira elkeserít, mert tényleg nagyon szeretnék tovább tanulni, főleg kínai nyelvet (vagy a koreait, bár azt ugye tanulom), de hát... ha nem, nem. Eléggé magam alá kerültem emiatt, még ha nem is mutatom ki, és szerintem ez sokáig bántani is fog, de... ez van. Marad a munka, bár arról sincs még fogalmam, hol fogok dolgozni.

Nemrégiben három hetet töltöttem otthon, mert... miért ne? Igazából segítenem kellett otthon a költözésben, meg gondoltam a vizsgák után kikapcsolódok, meg amúgy is jöttek a barátaim hozzánk egy négy napos házibulira, ami nagyon jó volt. =D Kár, hogy túl hamar eltelt és utána megint jöhettem vissza Pestre. Valamiért most baromira nincs kedvem itt lenni, unom magam és túl meleg van, hiányzik a Balaton meg a sok zöld és a tiszta levegő meg a kutyám, meg a cicáim meg a nyugalom meg minden. Emlékszem, amikor elköltöztem, egyáltalán nem is akartam soha visszatérni, mert nem kötöttek jó emlékek oda, de most meg szinte mindig hazavágyom. Na jó, túlzás, hogy mindig, de nyáron szinte mindig. Egyébként nem is meséltem, de van most már egy kutyánk is, németjuhász és Berrynek hívják. Most 9 hetes és annyira imádnivaló. *-* Drágámnak most kezd felállni a füle, és olyan vicces. =D

 

Tényleg nem tudom, miről kellene most írnom. Semmi nem történik velem, ami említésre méltó lenne. Játszok még mindig a kpopos játékkal, ami valójában már csak egy beszélgetős oldal lett, mert az adminok nem bírták fenntartani a sok játékos és időhiány miatt, így az egész oldal értelmét vesztette, amit nagyon sajnálok, mert így unalmas, de mivel sok embert ismerek ott, ezért feljárok most is beszélgetni. Tök izgalmas, hogy már három hónapja beszélgetünk, de semmit nem tudok róluk. Se az igazi nevüket, se a korukat, se azt, hogy hol laknak, se semmit. Na mindegy. :D

Ezen kívül elkezdtem a Trónok harcát nézni körülbelül két hete, és most tartok a harmadik évad elejénél. Jó kis sorozat, bár az elején ennél durvábbra számítottam, de ahogy folyamatosan nézem, úgy egyre izgalmasabb lesz és volt már pár gyomorforgató jelenet. Furcsa amúgy, mert mindemellett leszoktam most a koreai doramákról. Egyszerűen képtelen vagyok végignézni őket, a felénél megunom mindegyiket, mert csak ugyanazok ismétlődnek, a szereplők szenvednek, mert nem lehetnek együtt a szerelmükkel, a szülők bekavarnak, minden bekavar, aztán a végén úgyis együtt lesznek. Meguntam a romantikus dolgokat, olyan sorozatot meg nem nagyon ismerek, ami akciódús lenne. Esetleg valakinek valami ötlet, milyen koreai sorozatot nézzek, amin nem unom halálra magam? :D

Ha már Korea, akkor kpop... biztos sokan hallottak már róla, de manapság annyi koreai együttes megy tönkre. Ott van a kedvencem, a Beast, és kilépett Hyunseung. Nekem Hyunseung volt a kedvenc énekesem, nem csak a bandában, hanem úgy az egész kpop iparban. Oké, hogy ezután is hallani fogok róla, de a Beast többé nem Beast, és az új dalaik is se igazán tetszenek nélküle. Aztán ott a kedvenc lánybandám, a 2ne1. Kilépett Minzy, és így nélküle se lesz igazi a banda, habár kíváncsi vagyok, milyen dalokat fognak kiadni. Aztán feloszlott a 4minute, a második kedvenc lánybandám, akiket nem is olyan régen szerettem meg. Ott van még egy korábbi eset, az f(x), ahonnét Sulli távozott, szintén őt szerettem a legjobban az együttesből, és akkor még ki tudja mennyi ilyen történt. Persze, megértem őket, nem lehet örökké énekesnek lenni és szép karriert futottak be, biztos vannak más életcéljaik, amiket én tiszteletben is tartok, és ezután is támogatni fogom őket, de az ember mellkasában, ha rajongó, mindig van egy furcsa és szorító érzés, amikor a kedvenceitől nem fog többé új dalokat hallani, nem fogja őket ismét együtt látni, és esélye sem lesz arra, hogy akár eljusson egy koncertjükre. Ez egy szomorú dolog, de semmi nem tart örökké, sajnos.

Mindenesetre szerencsére ismerek meg újabb együtteseket is, mint például most nagy kedvencem lett a Boys Republic meg a History, vagy a lánybandák közül az AOA és az EXID, az ő dalaikat tök sokszor hallgatom mostanság. Valamint egyre több olyan zenekart fedezek fel, akár csak egy-két számukat, akik nem olyan ismertek, és elképesztő, hogy vannak olyanok, akik nem felkapottak, de baromi jó dalaik vannak.

Huh... na, most szépen kipanaszkodtam magam és írtam egy csomó felesleges dologról, de hogy minek...? Mindegy, kellemesen elütöttem itt magamban az időt. =D

Zárom is soraimat, de előtte belinkelek pár dalt, ha már említettem, hogy sok újat felfedeztem.

Ezt a dalt valahol hallottam és csaknem három hétig kerestem, mire megtaláltam. Egyébként tőlük nagy kedvencem most a Good luck.^^

Ez a dal szerintem könnyfakasztó, én legalábbis folyton elsírom rajta magam. Kár, hogy őket is csak azután szerettem meg, hogy voltak hazánkban koncertezni =(

 Nem tudom, hogy rájuk hogyan akadtam rá, vagyis az együttest azt hiszem, egyik barátnőm mutatta, de a dalt nem tudom, hol találtam meg és hogyan került a zenelistámra, de imádom ^^ Tőlük még nagy kedvencem a Pain, azt is érdemes meghallgatni.

Kik ők, mik ők, honnan ismerem, nem tudom, teljesen véletlenül akadtam rájuk, de nagyon szeretem ezt a számot. :D

Ugyanezt tudom elmondani, mint az előző együttesről, nagyon szép szerintem ez a dal ^.^

Ennyi szerintem elég is lesz. Most már tényleg megyek. Sziasztok, további szép napot ~

Vizsgák: pipa

Sziasztok!

Egy elég kemény hónapon vagyok túl... vagy hónapokon. Fogalmam sincs, mennyit tanultam az elmúlt időszakban, de az biztos, hogy emiatt túl sok embert hanyagoltam az életemben.

Mindenesetre ma letudtam az emelt magyar szóbelimet is, múlthét hétfőn pedig a koreai vizsgámat (amin szerencsére sikeresen átmentem), úgyhogy most végre pihenhetek. Komolyan, nekem annyira hiányzott az életemből a tanulás. Nézzetek hülyének, de azok után, amiken keresztül mentem az elmúlt több, mint fél év alatt, hiányzott, hogy valami olyat csináljak, amit én akarok, amihez nekem van kedvem - és mivel be akarok kerülni az egyetemre, saját magamtól tanultam. Na, meg alapból szeretem az irodalmat, habár mindezek ellenére szerintem nem számíthatok olyan jó érettségi eredményre, mint terveztem, de ez is főként annak köszönhető, hogy semmi sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Mindegy, nem érdekel, túl vagyok, pihenek, várom a nyarat, a házibulit, barátokkal akarok lenni, meg minden ilyen, még akkor is, ha az egészségem továbbra se javul.

Őszintén, nem tudom, mit akartam írni még ebbe a bejegyzésbe. Perpill jó kedvem van, szerintem lassan nekiállok írni, jelenleg amúgy is három folyamatban lévő történetem van, de ebből csak kettő van publikálva egyelőre. Szóval... nem tudom, mit mondjak még. Próbálok visszatérni a régi, normális életemhez, igyekszem behozni a lemaradásaimat, meg minden ilyesmi. Meleg van, jó idő, vidéken vagyok, és tortát akarok enni. =D

Akinek esetleg még hátra vannak a vizsgái, azoknak kitartást és sok sikert előre is!

És egy kis kedvcsináló dal, vagy valami, ami felvidíthat - engem legalábbis feldobott - és ezt ne szó szerint értsétek... hahah. =D Kár, hogy a fiúkat is csak azután szerettem meg, hogy voltak nálunk koncertezni =(

Falls apart everything around me.

Az utóbbi napokban rájöttem, hogy hihetetlenül naiv vagyok. Egészen mostanáig hittem az olyasfajta dolgokban, hogy minden úgy alakul, ahogy lennie kell, hogy valakire megéri várni, még ha sokáig is tart, és ha rettenetesen fáj is, hogy hinni kell, és előbb-utóbb minden valóra válik.

Nem, ez tökre nincs így.

Egy idióta voltam. Csak saját magam áltattam ilyesfajta hülyeségekkel, és egyszerűen csak hagytam, hogy kihasználjanak. Eltűrtem mindent, hagytam, hogy megsebezzenek, nem egyszer, és szinte mindig ugyan amiatt. Még ha mindenki ellenem is volt, én akkor is saját magamat hitegettem olyanokkal, hogy márpedig de, megéri ennyi szenvedés, mert minden jó lesz majd. Baromság. Csak saját magamnak okoztam fájdalmat, csakis magamnak köszönhetem, hogy ismét megsérültem. Hit? Ugyan már. Egy ideig elég, de aztán ha cserbenhagy, ugyan mit ér az egész? A világban nincsenek csodák, azok fognak megbántani, akiket kedvelsz, és ezt sehogy sem védheted ki. 

Őszintén? Rohadtul szeretném az illetőnek megmondani, hogy mennyiszer megbántott, és szeretném kiosztani, hogy odafigyelhetne jobban a környezetében élőkre, de mire mennék vele? Ha az illető tisztában lenne azzal, hogy mit okozott, akkor meg sem történt volna az egész. Ha pedig elmondom... mi változna? Semmi. Ami történt, megtörtént, és valószínűleg magasról tenne arra, hogy mit is mondtam neki. Azok után, amiket mondott, ami volt nemrég... még csak nem is keres. Mintha meg sem történt volna. Tudtam, hogy ez lesz, tudtam, hogy csalódás lesz a vége, hisz egész életemben soha semmi nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Valami mindig elcsesződött, hiába küzdöttem ellene.

És igen, tudom, hogy ezek után hagynom kellene az illetőt a francba, mert ha ennyit szenvedtem valaki miatt, akkor nem éri meg vele foglalkozni, és ha elhagynám, talán tanulna a hibájából. De én nem akarok az ő szintjére süllyedni, és amúgy is én többet veszítenék, mint ő. És mindezek ellenére, én még most is egy jó embernek tartom, és nem azért, mert ennyire ragaszkodom hozzá. Tényleg rendes ember, függetlenül attól, mit okozott nekem, de... hála neki, rájöttem, hogy csodák nem léteznek, és teljesen felesleges hinni akármiben is. Nem, nem okolom magamat, és őt sem, még csak dühös sem vagyok, egyszerűen csak... csalódtam, és elkeseredtem. Rájöttem, hogy hülye vagyok, és hogy az életben vannak olyanok, akik arra születtek, hogy mások helyett is elviseljék a fájdalmat.

Hiába hittem egy hónapja, hogy talán most végre minden jó lesz, úgy érzem, ismét szétesik minden körülöttem. Még mindig nincs se munkám, pedig sok helyre jelentkeztem, de természetesen ezt senki nem hiszi el, állandóan tanulok az érettségire, de ezt szintén nem hiszi el senki. Persze, én otthon vagyok egész nap, és nem csinálok semmit. Ja, igen, valószínűleg, mert én pont olyan személy vagyok, aki lusta. Ha valaki ezt hiszi, akkor nem ismer igazán, és azt veszem észre, hogy gyakorlatilag senki nem is ismer (és nem is akar megismerni). És mindezt arra alapozzák, hogy táncra járok, meg edzésre, meg koreaira, és hogy miért nem keresek munkát. Ja, mert ha napi 24 órát ülök a gép előtt, előbb lesz melóm. Azt persze senki sem veszi észre, hogy a lakásban folyton rend van, hogy valaki időnként főz is, és ha éppen nem ezeket csinálom, akkor ugye tanulok (ami nincs így), és persze az már egyből baj, ha ki akarok szakadni kicsit (tánc, edzés, koreai) azok után, hogy egész nap a lakásban vagyok. Még ha egész nap lennék el, megérteném, de ezek mindössze 2-3 órát vesznek igénybe, ráadásul estefelé. De tényleg, én nem csinálok semmit. Mintha én akartam volna, hogy az életem így alakuljon, mintha én nem próbálnék változtatni rajta.

De mindegy is, felesleges ezen felhúznom magam, mert úgyse értheti meg senki. És természetesen ehhez még hozzájárul az is, hogy lesérült a lábam már három hete, és iszonyatosan fáj, minden egyes lépéskor belenyilall a fájdalom, ráadásul éjszakánként ha nem amiatt ébredek meg, hogy fáj a lábam, akkor azért, mert rémálmaim vannak. Nem is alszom hetek óta rendesen, csak pár órákat, amúgy meg félálomban vagyok csak és olyan mennyiségű dolgokat álmodok, hogy az valami hihetetlen. Egy-egy álmomat oldalakban le tudnám írni. Nem is lenne baj, hogy sokat álmodok, függetlenül attól, hogy ezek miatt reggelente iszonyatos fejfájással ébredek, még az sem zavar, ha állandóan gyilkolásznak meg folyna a vér, mert az évek alatt ezekhez már hozzászoktam.... De az az érzés... amik ezekhez az álmokhoz társulnak... az a sötétség, és fullasztó fájdalom, az fojtogató, nyomasztó érzés... na, ezek az igazán ijesztő dolgok. Mert ha fel is ébredek, nem múlnak el, napközben is ugyanolyan fosul érzem magam, és ezek ellen nem lehet mit tenni. Persze ez megint olyan, amit senki nem tud átérezni, és nem is beszélhetek róluk, mert csak annyit kapnék, hogy "jaj szegény, ez de rossz", "miért álmodsz ilyeneket?", "az nem jó", "valami nem oké veled". Kösz, ezekkel sokra megyek. Értem én, hogy ezzel más se tud mit kezdeni, de a sajnálatra meg aztán nincs szükségem. És akkor még sorolhatnék dolgokat,  amikkel nap mint nap megküzdök, beleértve azt is, hogy 2 hónapja beteg vagyok, és nem akar elmúlni, és a doki se tudja, mi bajom van, de ez már csak rám tartozik.

Teljesen felesleges akármit is mondanom akármiről. Belefáradtam én már abba, hogy ezekről akárkinek is említést tegyek, és magamban sincs kedvem őrlődni, mert egyrészt senki nem kíváncsi rá, másfelől úgysem tudnának mit tenni, harmadrészt meg idővel minden rendbe jön... vagyis... nem, semmi nem fog sosem megoldódni, egyszerűen csak a dolgok jobbra fordulnak, és utána ugyanott kötök ki, ahol az elején.

Ma ezek miatt az okok miatt hazajöttem kicsit pihenni, hátha jobban leszek. Hülyeség volt. Itthon vagyok pár órája, de hogy hatszor összeveszett már mindenki mindenkivel, az is biztos. És ugyancsak rájöttem, hogy naiv vagyok. Minden egyes alkalomkor, amikor csak hazajövök, valójában emlékeztetem magam arra, hogy miért is menekültem el innen. És minden egyes alkalomkor, amikor hazajövök, reménykedem, hogy ezúttal minden más lesz. Ez csak egy újabb bizonyíték arra, hogy felesleges akármiben is hinni.

Amint távol kerültem a családomtól, úgy fokozatosan elszakadtam tőlük mindenhogyan, és bár sosem hittem volna, hogy így lesz, de hiányoznak. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint gyerekként, de már sosem lesz. Én hiába kérem őket, hogy menjünk el ide vagy oda, sétáljunk, menjünk ki a kertbe, csináljunk közösen programokat, elég nekem itthon is, kártyázzunk vagy valami, de mindenki csinálja a szokásos dolgát, külön. Nagyon ritka az, amikor mindenki egyszerre van itthon, és kérdem én: senkinek nem hiányoznak a régi idők? Minek jövök haza, ha ugyanúgy unatkozom és azzal telnek a napjaim, hogy bent vagyok a szobámban, és filmet nézek vagy éppen ezeket a sorokat írom? Ezt ugyanúgy megtehetném Pesten is, de én hazajöttem, mert arra kértek, mert látni akartak, mert beszélgetni akartak, és most itthon vagyok, és semmi sem változott.

Hurrá.

Köszi szépen, most aztán volt értelme mindennek. 

Hihetetlen, hogy mennyire nem hajlandóak a változásra, és mindenki abba temetkezik, hogy fáradt, nincs kedve, majd holnap, majd máskor... Ja, csak eljön majd a pillanat, amikor nem lesz több ha, nem lesz több holnap, nem lesz több máskor, nem fogunk többet találkozni. Akkor majd mi lesz? Milyen emlékeket idézzünk fel? Függetlenül attól, mennyit bántottak ők is, és mennyiszer tapostak a lelkembe, hogy hányszor haragudtam rájuk, és mennyiszer nem kértek tőlem bocsánatot, még nekem kell elfelejtenem mindent és megpróbálni összehozni ismét azt, ami volt... de minden itthon töltött nap után rájövök, hogy teljesen felesleges, és energiapazarlás. Ha valaki nem hajlandó változtatni, ha valaki észre sem veszi (vagy nem akarja észrevenni), ami körülötte van, hát akkor ez van, én sem tehetek semmit. 

Csak mégis... naiv vagyok, és féltem magam. Mert nekem kellenek az emlékek, amikbe kapaszkodhatok majd a jövőben, vagy az ilyen depressziós napjaimon. De sajnos nem sok ilyen emlékem van, és nem tudom, hová fogok kilyukadni egyszer, ha minden így halad tovább.

És a legrosszabb, hogy amikor kiborulok, mint most, az sem ér semmit, hiába minden, mert ez elmúlik, lecsillapodok, és utána újra kezdődik minden. Haza fogok jönni, mert hinni fogok abban, hogy egy nap minden változik, és várni fogok ugyanarra a személyre, akiről tudom, hogy úgysem fog felém nézni, és majd ismét megelégelem, ismét kiborulok, és ismét hiszek.

Igen, tényleg naiv vagyok.

Már csak az a kérdés, mikor elégelem meg mindezt.

First day of my life

Annyeong!

Csaknem két hónapja nem jelentkeztem, nem adtam semmiféle életjelet magamról, így gondoltam, most írok néhány sort.

Ahogy közeledik a jó idő, úgy én is egyre jobban érzem magam, hosszú idő után először. Nem, sajnos még mindig nincs munkám, és ezzel kapcsolatban folyton kapom az ívet a családomtól, habár azért azt aláírom, hogy mivel egyre közelebb az érettségi is, így nem cseszegetnek olyan sokat. Igazából a mai napig nem értik meg, hogy nem egyszerű munkát találnom, és nem csak azért, mert kevés lehetőségem van, hanem mert én magam nem vagyok lelkileg jól, én nem vagyok elég erős és én kételkedem folyton magamban. Ha pedig így állok magamhoz, nem sok értelmét látom bármilyen munkának, mert nem fogom tudni kihozni magamból a 100%-ot, nem is fogom élvezni, amit csinálok, és az egészet rosszul élném meg, ami megint nem tenne jót az önbizalmamnak, de... ne menjünk most ebbe bele, ezt elég, ha én értem. Nem hiszem, hogy valaha bárki is megértené, mi zajlik bennem, de nem baj... bonyolult személyiség vagyok, elég, ha ezt én elviselem. :D

Szóval... ja, közeledik az érettségi. Nem tudom, említettem-e, de magyarból emelten leérettségizem, mert be szeretnék kerülni koreai szakra... vagy kínaira. Igazából a koreait jobban akarom, de szerintem csak a kínaira fog sikerülni, mert kellene még egy angol nyelvvizsga, de... az nem fog menni. Nem szeretem az angol nyelvet, és így nagyon nehezen tanulom. >< Bár az egészhez nem sok reményt fűzök, de azért megpróbálom. Igazából ezzel kapcsolatban is kicsit elveszítettem a motivációmat, nem érzem azt, hogy én erre képes vagyok, és tudom, hogy ez hülyeség, nem kellene így gondolnom, de... ha az ember egyszerűen így érez, nem tud csak úgy megszabadulni az ilyesfajta érzésektől. És ez a baj velem, hogy szinte mindenhez úgy állok hozzá, hogy tudom, hogy nem fog sikerülni, és ezen annyira próbálok változtatni, de... nem megy. De ebbe se menjünk most bele. :D

Amellett, hogy készülgetek, márciustól megint elkezdődött a koreai tanfolyam, ami egyre nehezebb, és nagyon nehezen tanulom. Főleg a szavakat, meg a kifejezéseket. Ha olvasom koreaiul a szöveget, megértem, a gond, csak azzal van, hogy amikor magyarról kell valamit koreaira lefordítani, az már nehezen megy. De tanulok, mert muszáj, mert érdekel, és mert szeretem.^^ Meg persze az is probléma alapjáraton, hogy nehezen veszem rá magam a tanulásra. Nem csak a koreaival kapcsolatban, hanem úgy mindennel. ><

Kedden és csütörtökön táncra járok, ami megint érdekes, mert a Koreai Kulturális Központban csak a csütörtöki órára tudok menni, mert a keddi időpont nem jó, akkor ugyanis Nippon Zengon vagyok. Viszont kedden négytől foglaltunk termet mi is egy kisebb baráti társasággal, így kétféle táncra járok, és kétféle koreográfiát tanulok, ami nehéz, mert már most le vagyok maradva. De azért élvezem. Szeretek táncra járni, nem csak a mozgás miatt, hanem mert jó a hangulat is. ^-^

Aztán újonnan egyre több barátommal találkozom, ami megint csak nagyon jó, és segít abban, hogy összekapjam magam, ugyanis az utóbbi hónapokban eléggé elzárkóztam tőlük, meg úgy mindenki elől. Túl sokat voltam egyedül, ez a bajom, és most ebből akarok kitörni, mert ha így haladok, akkor nagyon magamba fogok zuhanni, és annak nagyon csúnya következményei lesznek. Úgyhogy most azt hiszem, jó irányba haladok, és remélem, hogy nem fogok visszaesni. Ráadásul... van valaki, akit másfél éve kedvelek, és annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, hagyjam őt a francba, keressek mást helyette, nem tudtam feladni, és talán... most úgy néz ki, lesz valami. Talán. Nem tudom, lehet a vége nagy csalódás lesz, de jelen pillanatban most az érdekel, hogy ez az illető sokat jelent nekem. Lehet őrültségnek hangzik, de amit megtanultam a koreai doramákból, hogy időnként megéri várakozni valakire^^

Úgyhogy... összességében... azt hiszem, most jól vagyok. Na jó, ez túlzás, nem vagyok teljesen jól, (főleg úgy, hogy megint beteg vagyok xD), de jobban vagyok, mint pár hónapja. Csak maradna ez az állapot, és remélem, ezentúl javulni fogok!

Most pedig zárom soraimat, és ahogy észrevettem, ez a pár sor elég sok lett... Mindegy, én már csak ilyen vagyok, ha egyszer írni kezdek... akkor sosem fejezem be. =D

További szép napot mindenkinek!

Búcsúzóul pedig itt egy dal, amit már nagyon régen hallgattam. Nosztalgia~

Valaki rajtam kívül még ismeri, és szereti őket?

Első díj~

Sziasztok!

Pár napja kaptam ezt a díjat egy olyan olvasómtól, akiről eddig nem is tudtam, hogy olvassa bármelyik történetemet is, szóval már maga az, hogy ő adta nekem ezt a díjat, nagyon nagy örömet okoz.^^

Őszintén: hallani már hallottam erről, de fogalmam sem volt, hogyan működik, mire jó és hasonlók. Habár most sem vagyok ezzel tisztában, mindenesetre jó érzéssel tölt el, hogy most már ilyenem is van, és valaki gondolt rám, mint íróra.

Nem tudom, mit kellene mondanom, úgyhogy inkább rá is térek ennek az egésznek a lényegére.

A szabályok, amik erre a bizonyos Díjra vonatkoznak:

1: Köszönd meg a díjat!

2: Írj Magadról tíz dolgot!

3: Válaszolj tíz kérdésre!

4: Tegyél fel tíz kérdést!

5: Küldd tovább tíz embernek!

Tehát: köszönöm szépen ezt a díjat 언니-nak (remélem nem baj, hogy ezt a neved használom, de gondoltam, ha ez van a blogodon, akkor ezt írom^^), annak a bizonyos olvasómnak, aki gondolt rám és megtiszteltetett ezzel. Tudom, hogy nem ismerjük egymást, de nagyon szépen köszönöm!

Húha, most kellene tíz dolgot írnom magamról. Hát, lássuk:

     1. Öt és fél éve vagyok a kpop rabja. Nem vagyok egy elvetemült rajongó, inkább csak csendben szeretem és hallgatom az előadókat, habár fiatalabb koromban ez nem volt így.

     2. Körülbelül másfél éve tanulok koreaiul a Korea Kulturális Központban.

     3. Végtelenül türelmes ember vagyok, de egyes emberek egy pillanat alatt ki tudnak hozni a sodromból. 

     4. Amivel ki lehet kergetni a világból, ha sajtot kell reszelnem, vagy ha egyáltalán hozzá kell nyúlnom.

     5. Rengeteg mindenre allergiás vagyok.

     6. Félek az új dolgoktól. Ha valamibe bele szeretnék vágni, akkor képes vagyok előtte heteket, hónapokat görcsölni, és aggódni, hogy érdemes-e megpróbálnom.  Végül a legtöbbször csak ráveszem magam, hogy márpedig muszáj lesz, különben sosem tudom meg, hogy tényleg jól döntöttem, avagy sem.

     7. Bár manapság ez nem látszik rajtam, de eléggé zárkózott ember vagyok. Régebben nagyon nehezen elegyedtem másokkal beszélgetésbe, mostanában elég hamar feloldódom. Persze, ez társaságtól is függ. Viszont úgy igazán közel engedni magamhoz embereket, hogy tényleg a legapróbb dolgokat is el merjem mondani, nekem bizony évek kellenek.

     8. Nagyon sokat álmodom. Ha nem rémálmaim vannak, akkor valami agyament marhaságok, amiknek baromira nincs értelme. Egyébként majdnem mindennap álmodok, és ez egyáltalán nem jó, mert sosem kapcsol ki az agyam, és reggelente, mikor felkelek, úgy érzem, mintha egy percet sem aludtam volna - időnként pedig még a fejem is fáj. Sosem vagyok eléggé kipihent.

     9. Iszonyatosan béna vagyok. Amikor például beköltöztem albérletbe a testvéremmel és egy barátnőmmel, egy hónap alatt kiégettem a villanyt a nappaliban, sikerült lecsapnom a biztosítékot, és még a zuhanykabinajtót is kiszedtem. ^^ De a legjobb még mindig az volt, amikor eltörtem egy kést.

     10. Szerintem időnként kissé pszichopata vagyok.

A kapott tíz kérdésre a válaszaim:

1; Kutya vagy macska? Esetleg valami egészen más?

    Teveeee. Imádom a tevéket. És a galambokat. Meg a mókusokat és a zebrákat. *-* Jó, bocsi, ezeket külön el kellene magyaráznom, hogy megértse akárki is, de túl hosszú lenne. Szóval macska. Gyerekkorom óta macskák vesznek körbe, jelen pillanatban is négy cicám van, habár allergiás vagyok a macskaszőrre, mint kiderült pár évvel ezelőtt.

2; Sorsszerűség vagy Véletlen? Melyik létezésében hiszel?

    Öhm... ezen már én is gondolkodtam, de nem tudok válaszolni. Bár hülyén hangzik, de igazából egy kicsit mindkettőben. Rengeteg olyan dolog történt velem, ami tényleg hirtelen esett meg, amire egyáltalán nem számítottam, és akkor azt mondtam, hogy hát ez tuti a véletlen műve volt. Azonban úgy hiszem, hogy történjen bármi, előbb-utóbb úgyis ott fogok kikötni, ahol lennem kell. Gondolok itt most olyanra, hogyha valaki eltervezi, hogy ki akar költözni külföldre mondjuk egy év múlva, de valami közbejön, és csak két év múlva sikerül neki. Bárhogy is alakul, az illetőnek megvalósul ez az álma, mert ott kell lennie, mert ott a helye. Ez pedig sorszerűség. Úgyhogy egy kicsit mindkettőben hiszek.

    

3; Ha lenne természetfeletti erőd, mit választanál és miért?

   Hű. Írtam már pár történetet, amiben természetfeletti erők voltak, és mindig azon gondolkoztam, minek örülnék a legjobban, de a válaszom: teleportáció. Tudom, ez nem túl nagy dolog, azonban imádok utazni, szeretnék nagyon sok országot látni, és ezerféle helyre elmenni. Ráadásul rengeteg ismerősöm van, akik az ország különböző pontjain élnek, sőt, vannak, akik már külföldön laknak, így ilyenkor jó lenne, ha gondolnék egyet, és ott lehetnék velük, akár most is. Szeretném a barátaimat többször látni. <3

4; Ha tudnád, hogy mindösszesen huszonnégy órád van, amit a Földön tölthetsz, mivel töltenéd? Hogyan használnád ki?

    Összehívnám az összes barátomat és elmennék velük inni. Ha egyszer meg kell halnom, úgy akarok meghalni, hogy tudom, hogy velem vannak, láthatom őket és hogy jól lesznek. Vagy ha ez nem jön össze... talán doramát néznék vagy elutaznék Koreába. xD De semmiképpen sem szeretnék egyedül lenni.

5; Ha nem Kpop, akkor...? Mi van még, amit szeretsz a Kpopon kívül?

    Bár furcsa, de mielőtt rátaláltam a kpop-ra, nagyon sok rockzenét hallgattam. Three Days Grace, Nickelback, Skillet, és még jó néhány együttes van, akiket mind a mai napig imádok. Azért, mert a fő kedvencem a kpop, még nem jelenti azt, hogy másfajta zenét nem hallgatok. Szívesen meghallgatok egyébként bármit, popot, rapet és hasonlók, eléggé vegyes ízlésem van. Tényleg bármit meghallgatok, és csak azután döntöm el, hogy tetszik-e vagy sem.

6; Álmodozó vagy két lábbal a földön? Melyik típus vagy inkább? Esetleg egyik sem?

    Egyértelműen álmodozó. Bár igyekszem két lábbal a földön állni, nagyon sokat álmodozom. Igaz, ezeket az álmokat szeretném megvalósítani, de időnként lehetetlen dolgokról fantáziálok. Tudom, nem helyes, ugyanakkor ez megnyugtat, és legalább elmenekülhetek a valóság elől.  Amik a fejemben szoktak lenni, az csodálatos, és néha szeretném megmutatni az embereknek, csak sajnos ez nem lehetséges. Szeretek álmodozni, mert az az egy dolog, amit soha senki nem vehet el tőlem. ^^ Ráadásul ott mindent én alkotok, én építek fel mindent, és ha még nem is valós, akkor is van egy hely, ahová bármikor elmenekülhetek, és menedéket lelhetek.

7; Tervezel vagy szereted megélni a pillanatot, és képes vagy spontán is lenni?

    Attól függ. Ha például hosszabb nyaralásra megyek, akkor egyértelműen megtervezem, hogy biztosan ne hagyjak otthon semmit, ne érjenek váratlan helyzetek, és sok helyre eljussak. Ugyanakkor szeretem a spontán dolgokat, mikor például felhív valaki, hogy találkozzunk most, és... találkozunk. Egyébként nem szoktam előre tervezni, pont ezért, mert bármi közbejöhet, és ha valakivel találkozom, akkor sem beszéljük meg, hogy ide meg oda megyünk, hacsak nem moziról van szó, vagy valami elhalaszthatatlan dologról. De jobban szeretem, mikor csak megyünk valamerre, aztán útközben kitaláljuk, mit, hogyan, merre. :)

8; Ha tanácsot adnál egy kezdő írónak, aki bizonytalan magában, mit mondanál neki?

Azt, hogy mindenki bizonytalan eleinte, és természetes, hogy az első írásaink nem lesznek jók, sőt, talán kifejezetten borzasztóak - már ha magamból indulok ki. De valahol mindig el kell kezdeni, és annál már csak jobbak leszünk. Stephen King mondta, hogy ahhoz, hogy jól írjunk, két dolgot kell tenni: sokat kell olvasni, és sokat kell írni. És tényleg. Mivel olvasás közben fejlődik a szókincs, rengeteg minden meg fog maradni a fejünkben, és ezeket csak akkor tudjuk letesztelni, ha írunk is. Soha nem szabad feladni az elején, csak csinálni kell. Ó, és az sosem árt, ha találunk valakit, egy úgynevezett bétát, aki elolvassa azt, amit írtunk, és kijavítja nekünk a hibáinkat, már csak azért is, mert előfordulhat, hogy sok minden felett elsiklik a tekintetünk. Tapasztalatból mondom, mert régebben én is olyan szinten félrefogalmaztam egy csomó mindent...

9; Szoktál az életből vett humoros pillanatokat belecsempészni a történetbe? Vagy éppen drámai pillanatokat?

  Előfordult már, de a humoros pillanatokat főként kitalálni szoktam, mivel ha beleírnám a történetbe, az olyan lenne, mintha loptam volna, még akkor is, ha részese voltam az adott pillanatnak. Drámai pillanatok... hát... azokat is csempésztem már bele a történetbe, de én főként saját érzéseket, gondolatokat, cselekedeteket szoktam felhasználni az írásaimban.

10; Ha megkérdezném Tőled, mióta írsz, válaszolnál? Ha igen, akkor mióta? :)

    Igen, válaszolnék. És körülbelül... valamikor... 2006 év vége vagy 2007 év eleje felé kezdtem el írni, szerintem inkább az utóbbi. Ami azt jelenti, hogy.... ha jól számolom, akkor már 9 éve. Te jó ég, ez rengeteg! o.O És még mindig nem tartom magam egy kiemelkedő írónak, és még most is van hová fejlődnöm.  

  

A tíz kérdés tőlem:

1. Mióta írsz, és miért kezdtél el írni?

2. A kpopon kívül írsz/írtál már más hírességekkel történetet, novellát? 

3. Szoktál koreai sorozatokat nézni/Láttál már koreai sorozatot? Ha igen, mi volt az, mik a kedvenceid?

4. Mi volt a legjobb dolog, amit valaha kaptál az életed során?

5. Mi volt az óvodában a jeled?

6. Mi a legfurcsább dolog, ami valaha történt veled?

7. Milyen gyakran szoktál álmodni? Meg szoktad jegyezni őket?

8. Ha bármilyen hangszeren játszhatnál, mi lenne az?

9. Kedvenc évszakod? Miért az, ami?

10. Szereted a tevéket?


És akkor most kellene tíz embert kiválasztanom, akiknek elküldöm a díjat, de sajnos nem ismerek annyi írót, úgyhogy nem fogok ennyi embert megemlíteni. Bocsánat.


1. Dorothy Young
2. Via
3. Ádám
4.소원이
5. Park Il-joon