2016. augusztus 26., péntek

Mindenféle.

Sziasztok!

Ismét eltelt egy hónap, én pedig csak most jelentkezem. Sok minden történt velem ebben az egy hónapban, jó is és rossz is egyaránt. 

Ami számomra az egyik legfontosabb, hogy életemben először végre el tudtam menni Nippon Groovera júliusban, és borzasztóan jól éreztem magam. Nagyot buliztunk barátnőimmel, jó érzés volt végre olyan dalokra táncolni is, amiket imádok, és hosszú idő után úgy éreztem, végre ki tudtam kapcsolódni arra a néhány órára. Ráadásul összefutottam több régebbi ismerősömmel, barátnőmmel is, akiket ezer éve nem láttam, és az is nagyszerű érzés volt. Az biztos, hogy innentől kezdve minden Nipponra menni fogunk, kár lenne kihagyni, tényleg nagyszerű volt.^^

A másik hír, ami igazából engem érint, hogy néhány táncos társammal megalapítottuk a saját lány bandánkat. Még nem tudom, mi lesz, mekkora sikerünk lesz, és hasonlók, de jókat táncolunk minden alkalommal, és nagyon jó barátok lettünk - nem mintha, az elmúlt másfél évben nem így lett volna. Vagyis a társaság egyik felét már ismerem több, mint egy éve, de a többiek csak az elmúlt hónapokban csatlakoztak hozzánk, és rövid időn belül megszerettük egymást. Ez jó érzés, mert amúgy én elég nehezen barátkozom, és nyílok meg mások előtt, de velük más, előttük az első pillanattól fogva nem feszengek és önmagamat tudom adni.^^ Szeretek velük bubuteázni járni, vagy éppen koktélozni menni, szeretek velük ökörködni táncon és komolytalankodni, egyszerűen csak szeretem velük jól érezni magam. Remélem, sokáig jó barátok maradunk, hiányzott már egy ilyen kisebb társaság az életemből. *-*

Hümm. Mi van még? Ó, igen. Biztosan sokan hallottatok, hogy jön a Block B Magyarországra. Nem tudom, mikor lesz a koncert, nem tudom, mennyibe fog fájni a jegy, de tutira menni fogok. Kihagytam a VIXX és a Boys Republic koncertet is, amiket utólag nagyon bánok, mert utólag szerettem meg őket nagyon. Ellenben a Block B-t imádom már egy ideje, és ha ezt is kihagyom, én tuti depressziós leszek. Úgyis olyan ritkán jönnek hazánkba kpop bandák, minden ilyen alkalmat ki kell használni. :D

Aztán... a héten jöttem haza egy nyaralásból, vagyis igazából otthon voltam vidéken, de legjobb barátnőm, a barátja, és barátnőm anyukája lejöttek hozzánk pár napra, és végülis így egy nyaralás volt. Nagyon sokat sétáltunk és rengeteg filmet megnéztünk, és annyira jó érzés volt végre találkozni velük. Tudom, hogy áprilisban találkoztam velük legutoljára, ami nem is olyan rég volt, azonban fogalmam sincs, mikor fogjuk legközelebb látni egymást. =( Mindenesetre ez a pár nap is felüdülés volt és azért jó is volt kicsit otthon lenni, látni a macskáimat, meg a kutyámat és természetesen a Balatont is. Még ha nem is volt olyan jó idő, akkor is megérte. A legjobb pillanat mégis az volt, amikor összefutottunk egy közös barátnőnkkel, akit szintén tavaly nyáron láttam utoljára és waah *-* Hiányoznak a régi barátnőim, akikkel minden nyáron közösen mentünk nyaralni, akikkel annyi idiótaságot összehordtunk, és akikkel napi szinten tartottuk a kapcsolatot, hiányoznak azok az idők, amikor az volt a legnagyobb problémánk, hogy debugos lett a fórum.xD Ah, annyira hihetetlen, hogy ilyen hamar felnőttünk. Nem tűnt fel, csak így visszagondolva látszódik, mennyire gyorsan telik is az idő. Az elmúlt évek kész kínszenvedések voltak, és annyira hosszúnak és fáradságosnak tűnik, de ha visszatekintek, szinte minden csak egy pillanat. Olyan hihetetlen ez, nem?

Nem is tudom, van-e még valami, amiről mesélni szerettem volna. Voltam Margitszigeten, életemben először kint voltam ott éjfél után is, és bár csillaghullást nem láttunk, de annál viccesebb és érdekes este volt. :D Meséltem régebben még, hogy van egy kpopos karrierépítős játék, amiből most szerepjátékos oldal lett. Na, hát néhány lány úgy gondolta, nem ártana újrakezdeni az oldalt, vagy legalábbis visszacsinálni, ha már az eredeti adminok köszönés nélkül leléptek és csak úgy itt hagytak mindenkit. Csatlakoztam az admin gárdához, szóval most négyen kezelésbe vettük az oldalt, és szerencsére nagyjából felélesztettük, úgyhogy végre működik.^^ Tökre örülök neki, kár lett volna ennyiben hagyni, ha már ilyenből egyetlen egy oldal létezik. :)

Szóval most viszonylag jó napjaim voltak, és ezek az apró dolgok tartják bennem a lelket, ez az, ami erőt ad a létezéshez, habár az életem ettől függetlenül ugyanúgy csak áll, nem mozdul, és ami folyton csak fojtogat. Közben minden oldalról érkezik rám a nyomás, meg akarják mondani, ki legyek, mit csináljak, irányítani akarnak, én pedig egyedül küzdök minden ellen, és nem tudom megtenni a szükséges lépéseket azért, hogy ne tapossanak el. Mindegy, nem panaszkodom, nem akarok rossz dolgokat említeni, most csak a jó van és erre akarok figyelni^^

Mielőtt elköszönnék, megint itt hagyok már fantasztikus számot, amit szerintem sokan hallottatok már, de ha még nem, hallgassátok meg, mert kár lenne kihagyni. 

Ez egy hatalmas kedvencem jelenleg, habár bevallom, kellett jópár nap, mire megszerettem. A VIXX amúgy is a kedvenc együttesemmé nőtte ki magát a hónapban, ezért is sajnálom, hogy nem voltam ott a tavalyi koncertjükön =( De ez a szám fantasztikus, vagy ha az nem is tetszik, mindenképp nézzétek meg hozzá a dance practice videót. Annyira mocskosul jó a koreográfiája! Én nem is értem, hogyan tudnak ilyen elképesztően táncolni! Kikészítenek! Azok a finom és apró mozdulatok, én nem tudom, hogy képesek erre. Tuti, hogy nem emberek. :D


Ezzel a dalukkal én is megnyertem a lottót, azt hiszem. Kicsit féltem ettől a daltól, hogy nem fog tetszeni, mert az elmúlt időszakban nem követtem a fiúkat, és elsőre nem is tetszett ez a gépesített hangzás, végül mégis nagyon magával ragadott. D.O feje mindent visz, na meg az elmaradhatatlan pulykaviadal x"D Egyébként nagyon sokat mondó a dalszövege, engem főként az fogott meg ennyire. Ó, mielőtt elfelejtem, remélem, a Monster című számukat is ismeritek, mert ha nem, azzal súlyos hibát követtek el. =D


 Nem akartam ezt a dalt megosztani, mert az első pillanattól kezdve nem szimpatikus ez az újonnan debütált banda, de a fenébe is, ez a daluk baromira megfogott. Utáltam az elején, elég erőltetettnek tűnik, és az egész bandán látszik, hogy 2ne1 utánzat, de akkor is... ez a dal nagyon belemászott a fülembe, és el kell ismernem, hogy tényleg nem olyan rossz. ;) Remélem, Nipponon adni fogják, mert partizni nagyon lehet rá.


 És itt van CL, akit szerintem mindenki ismer, és tudjuk, mennyire különc csajszi, és pont emiatt különleges számomra. Ha valaki, akkor ő egy egyedi énekes. Tudom, hogy ezzel a dallal debütált Amerikában, látszik is a dalon a hatása, de én nem örülök, hogy most nagyon tolja ezt a stílust. Az előző dalát, a Hello bitchest egyenesen utálom, de ez a szám szerintem nagyon jóra sikeredett. A klip nem tetszik, de a dal nagyon jó, és CL hangjáért pedig egyenesen oda meg vissza vagyok.^^



És akkor most köszönök el véglegesen. Vigyázzatok magatokra, legyetek nagyon boldogok, használjátok ki az elétek kerülő lehetőségeket, én pedig igyekszem mielőbb jelentkezni! (=^.^=)