Barátság

Sok barátot elveszítettem már az életemben.Voltak, akik csak rövid ideg voltak mellettem, de akadtak olyanok is, akik évekig támogattak. Egy napon mégis minden véget ért. Nem tudom, miért történik meg, hogy az ember, akivel jóban van, akiben látja a lelki társát, hogyan tud így eltávolodni a másiktól. Persze mindannyian változunk, és lehet emiatt szűnnek meg a kapcsolatok, de mégis... amikor valakivel évekig barátok vagytok, ismeritek egymást, rengeteg közös élményetek van, rengeteg mindent megéltetek és mégis... mégis az lesz a vége, hogy többé nem beszéltek. Miért van ez? Ha egyszer ismerjük egymást, és ha változunk is, miért leszünk egymásnak ismét idegenek? Nem beszélünk többé, és az utcán, ha elmegyünk egymás mellett, talán fel sem ismerjük a másikat. Furcsa ez az egész és egyben fájdalmas is.

Úgy elveszíteni valakit, hogy nincs konkrét ok, egyszerűen csak az eltávolodás, igen rossz érzés. Én ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mindenki addig van velünk, amíg szükségünk van az illetőre. Erre gondolok, mikor valakit elveszítek, és nem találok magyarázatot. Ez sem elég, ez igaz, de több, mint a semmi, és ilyenkor csak a szép emlékeket őrzöm meg. Talán mi magunk nem érezzük úgy, hogy az illetőre nincs szükségünk, talán mi azt gondoljuk, igenis, kell nekünk, barátok vagyunk, ki kell tartanunk egymás mellett, de a Sors ezt nem így gondolja. Akinek mennie kell,az megy, ha tetszik, ha nem. Mindenkinek meg van a szerepe az életünkben, minden okkal történik.

Azt hittem, elveszítem egy barátomat. Egy ideig többet éreztem iránta, mint puszta barátság, de azt hiszem, végre sikerült barátként tekintenem rá. Sok mindenre megtanított, és valamiért nem akartam elengedni. Felnéztem rá és tiszteltem, erőt adott nekem és szükségem volt a segítségére. Mindig így tekintettem rá. Egy biztos támasz volt az életemben, egy meghatározó pont, aminek az elvesztésére nem készültem fel. Közel jártam hozzá, hogy ő is eltávolodjon tőlem. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, mert okot akartam. Ha el is hagy, ha nincs is rám szüksége, akkor is tudni akartam, miért. Ahhoz, hogy jobban éljek, nekem magam mellett kell tudnom, folyton látnom kell, erőt kell belőle merítenem, és féltem, ha ő nem lesz többé, én sem leszek képes folytatni. Nem tudom, miért ragaszkodom ennyire hozzá, sosem tudnám megmondani, de mikor vele vagyok, minden olyan jó és boldog vagyok. Okozott fájdalmat rendesen, ez is igaz, de az idő múlásával minden rossz emlék háttérbe szorult vele kapcsolatban. Elveszett voltam, mikor arra gondoltam, egy ilyen fontos barátot veszítek el.

De ma visszakaptam őt. Nem tudom, miért, nem tudom, mivel háláljam meg ezt és kinek, de most boldog vagyok. Nem tudom, meddig tart ez az állapot, talán csak pár napig, talán egy hét múlva már ismét nem fogunk beszélni, de most úgy érzem, minden rendben. Sosem fogja megtudni, mennyire fontos nekem, de el akarom neki mondani, hogy ő rettenetesen jó barát. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, tudom, hogy néha idegesítő vagyok és gyerekes, de remélem, ő el fog tudni olyannak fogadni, amilyen vagyok. Kevés az az ember, akit igazán beengedek az életembe, a lelkembe. Ő közéjük tartozik.

Szóval csak annyit akarok mondani, hogy köszönöm. Most hálás vagyok, amiért egy ilyen barátot visszakaptam és mindent meg fogok tenni, hogy ne veszítsem el. Ha ez valaha meg is történik... az már nem miattam lesz.