Nem értem...

   Néha tényleg nem tudom megérteni az embereket. Miért hagyunk el valakit minden ok nélkül? Miért távolodunk el egymástól? Miért hagyjuk a másikat elmenni? Miért nem akadályozzuk meg? Egyáltalán... meg tudjuk akadályozni?

   Én úgy vélem, mindenki addig van mellettünk, ameddig szükségünk van rá. Megvannak azok az emberek, a legjobb barátaink, akik életünk végéig mellettünk maradnak. De mi van azokkal, akik csak ideiglenesen? Ki dönti el, ki meddig marad velünk? Mert egyáltalán nem tudom megérteni, hogy ha valakivel jóban vagyok, az egyik napról a másikra miért nem keres. 

   Hozzászokhattam volna az elmúlt évek alatt, hisz a legtöbb barátságomnak így lett vége. Csak úgy kisétáltak az emberek az életemből, minden szó nélkül. Miért? Mit tettem? Ha valahol hibáztam, akkor miért nem mondták a szemembe és beszéltük meg a dolgokat? Mert ez lenne a helyes. Vagy csak úgy meguntak, többé nem tartottak érdekesnek? Megtörténhet az ilyen? És ha így volt, ezt nehéz lett volna a szemembe mondani?

   Tényleg nem értem. Akivel egykoron jóban voltunk, tök sok közös volt bennünk, akivel rengeteg mindent átéltünk... csak úgy eltűnik? Miért fáj ez ennyire? Miért kell ennek így lennie? Miért nem tudnak mások küzdeni a barátságért? Én folyton ezt teszem, én mindig kitartok a másik mellett, mellettem miért nem tud senki? Nem vagyok rossz ember, ezt tudom, talán követtem el hibákat, de ki nem? Ha valaki jót akar nekem... miért hagy el? Azt hiszem, én ezt sosem fogom megérteni, és soha nem is akarom. Ha valakit szeretünk, a barátunknak tartunk, akkor megérdemli, hogy elmondjuk, miért, ha nem is akarunk többé vele lenni. Mert sokkal rosszabb a tudatlanság, hisz azzal nem tudsz semmit kezdeni, csak találgatsz, és találgatsz, amibe lassan beleőrülsz, és folyton magadban keresed a hibát, magad fogod okolni. De senki nem ezt érdemli. Ha voltunk olyan jóban.... akkor tudnia kell az igazat, még ha fáj is. A fájdalom is jobb a semminél.

    Szóval... most kissé összezavarodtam. Hiányzik. De nem tehetek ellene, nem én döntöttem így. Mondtam, ha szüksége van rám, itt vagyok, bármikor megtalál... de sosem keresett. Most már tudom, hogy nem kellek neki, mint barát. Csak tudnám, miért...