Hagyd meg nekem....

Semmi mást nem kértem tőled.

Semmit.

Csak azt, hogy hagyd meg nekem a képzelgéseimet... rólunk. Tudtam, hogy nem valóság, de kellett valakibe kapaszkodnom. Muszáj volt, mert így nem éreztem magam olyan cseszettül egyedül. De tudtam, hogy ennek előbb-utóbb vége lesz.

Ma vége lett.

Fáj. Nagyon. El se hinnéd, mennyire. És talán sosem fogod tudni. Vagy ha tudtad is, sosem szóltál. De nem baj. Jól van ez így. Nem, a fenéket, rohadtul nincs jól. De jól lesz. Idővel. Most nem. Majd. Nem tudom, még hogyan, de elmúlik,

Ma vége.

Holnap is.

Mindörökre.

Nem állok készen erre. Sosem álltam, még akkor is, ha tudtam, előbb-utóbb ez bekövetkezik.

Egyedül vagyok, mint mindig. És reméltem, te talán kihúzol ebből a szarból. Talán. De tévedtem. Nem te vagy az, akire vártam. Fáj kimondanom, de nem te vagy az, akire szükségem van.

Ma sok mindent elvesztettem. A hitem. Az erőm. A képességem. Az akaraterőm. Téged. De egy napon visszakapom őket.

Valamikor.

Sokára.

De feldolgozom és túl leszek rajta. Rajtad.

Megoldom. Mindig megoldottam.

És mivel ígéretet tettem neked, ezért nem teszem meg, amit... Ebben biztos lehetsz. Már ha olvasod a sorokat. De nem fogod. Ha mégis, ne válaszolj. De, válaszolj. Ne, inkább ne. Nem tudom, mit akarok. Nem akarom, hogy tudd, de talán már késő és szánalmasnak tartasz. Mindegy.

Jól vagyok.

Ezt mondtam mindig.

Én csak azt nem tudom... hogy ami volt... miért volt? Miért hülyítettél? Talán csak én képzeltem túl sokat? Ha ismertél is, mert azt mondtad.... miért játszottál velem? Ha tudtad... mert tudnod kellett... miért?

Kérlek, most menj és légy boldog. Nem akarok mást. Mindig is ezt akartam. Te nem hozzám tartozol, most már tudom. Talán elszalasztottalak, talán minden az én hibám, talán sosem volt esélyem... Bármi is, már nem számít.

Most menj.

Nem tudlak elengedni, egyelőre. De menni fog. Csak kell idő. Bár szeretném, ha kiderülne, ez álom és minden, mit mondtál, ami történt, csak egy álom lenne.

De túl valóságos.

Így kérlek, menj.

Ég veled.

"Amikor az ajtó bezárul
Amikor az alakod eltűnik
Talán sírással telnem majd meg napjaim, a veled való emlékek miatt
Egyedül maradtam
Azt kívánom, hogy légy boldogabb.
Amikor most elengedem ezt a kezet
Többé nem lesz okom a mosolygásra

De amikor téged látlak más karjaiban mosolyogni
Megpróbálok majd én is így tenni."

Törés

Szeretném azt hinni, hogy jól vagyok...

De nem, most nem vagyok.

Feleseges firtatni az okát, hisz én se tudom, mi az. Egyszerűen csak jelen pillanatban szeretnék máshol lenni.

El akarok menekülni.

És nem értem, hogy vagyok képes valakivel beszélgetni és viccelődni, miközben folynak a könnyeim és megszakad a szívem?

Most nem vagyok jól.

Mindenki életében eljön az a pont, amikor valami miatt megtörik. Magába zuhan minden ok nélkül.

Ma velem is ez történt.

De holnapra már rendbe jövök. És aztán újból rossz kedvem lesz. Így megy ez már egy ideje és még ha mások azt is mondják, hogy nem, ez nem jó vagy hogy a kezdődő depresszió jele, én nem hiszek nekik.

Nen vagyok jól, de minden rendben lesz idővel.