Emlékek között.

Sziasztok!

Emlékeztek még arra a januári bejegyzésemre, amiben azt ecsetelgettem, hogy ráakadtam a naplóimra, és hogy csak az egyiket tudtam kinyitni, mert a többihez nem volt kulcsom?

Nos, a mai nap úgy döntöttem, hogy nagytakarítok a szobámban, és átrámolok mindent, kidobom, ami nem kell és hasonlók. Az egyik dobozban megtaláltam azokat a bizonyos kulcsokat...

A naplóimat nem mertem még kinyitni, de valószínűleg, amint végzek a takarítással, és merítek elég energiát, bele fogok olvasni. De nem is ez most a lényeg, hanem abban a dobozban megtaláltam az össze kulcstartómat, amikhez rengeteg emlék köt, és... nem tudom, ezen elsírtam magam. 

Ott van az a kulcstartóm, amit még egy novellaíró verseny alkalmával nyertem 2014-ben, ami számomra nagyon fontos verseny volt. Több olyan író is indult, akikre felnéztem/felnézek a mai napig, sőt, mondhatni olyan írók között zajlott ez a verseny, akik azért a kpop fanfictionök világában kiemelkedőek és tényleg olyat alkottak, hogy le a kalappal. Ha jól emlékszem, összesen harmincan indultunk, és én a hatodik helyezést értem el.

Ez a kulcstartó eszembe juttatta azokat az időket, amikor még rendszerességgel tudtam írni, amikor még csak írásban tudtam kifejezni az érzéseimet, kiadni magamból a fájdalmat és csak így tudtam megfogalmazni azokat a gondolatokat, amikkel napi szinten küzdöttem. Persze, erről nem sokan tudtak, a legtöbben azt hitték, tehetséges vagyok, és egyszerűen csak bele tudom élni magam mások helyzetébe. De nem. Azok, amiket írtam, többnyire úgy születtek, hogy volt egy fájdalmas gondolatom, egy érzésem, amiről beszélni akartam, de nem tudtam, így hát köré építettem egy történetet, és nem fordítva, hogy kitaláltam egy történetet, és ahhoz társítottam érzéseket. Igazából csak egyetlen egy ember volt az, aki rájött, hogy valami nem okés velem, és ő a mai napig a legjobb barátom, ő a történeteim által ismert meg, és a történeteim miatt lettünk jóban, akkor kezdődött a barátságunk, vagy legalábbis ez jobban megerősítette a barátságunkat.

Mindenesetre... sajnálom, hogy ma már nem vagyok erre képes. Természetesen, a mai napig, ha írok valamit, az én vagyok, az egy rész belőlem, és az én gondolataim is benne vannak, de már közel sem olyan sok, mint régen. Mostanában meg tudom beszélni a problémáimat másokkal, bár az utóbbi hónapokban úgy érzem, kicsit elzárkóztam megint, és ellökök magamtól másokat. Hiányzik az, hogy napi szinten írjak, hogy napi szinten alkossak valamit, és másoknak ezzel örömet okozzak, de nem megy. Kicsit elveszítettem önmagam, de lehet, hogy csak a gyógyulás útjára léptem, és emiatt nem találtam még meg az új énem. Mostanság megterhelő és fárasztó leírnom, amit gondolok, amit szeretnék, pedig annyi ötletem és gondolatom van, annyi mindent papírra akarok vetni, csak... nem megy.

Úgyhogy... nem tudom, mi lesz még, de jó volt visszaemlékezni, milyen sokat alkottam, és hogy honnan indultam, és hogy hol vagyok. Persze, azóta is az az egyik álmom, hogy kiadhassak egy könyvet, egy napon talán ez is megvalósul^^

Aztán... ott volt még az a kulcstartó, amit egy olyan barátnőmtől kaptam, akivel ma már nem beszélek, nem találkozunk, de ettől függetlenül jóban vagyunk. Eszembe jutottak a barátnőim, a fórumos társaság, akikkel iszonyatosan régen találkoztam, és beszélgettem, akikkel életem legjobb nyaralásait éltem át, és akik olyan emlékeket adtak, amiket sosem fogok elfelejteni. Ők azok a személyek, akik a gyerekkoromat megfényesítették, akik mindig mellettem voltak és rengeteget segítettek, akik növelték az önbizalmamat, tanácsokkal láttak el, akiknek hála ma az vagyok, aki vagyok. Mert ők tehetnek arról, hogy most jól érzem magam, hogy megtanultam elfogadni magam, hogy le tudom sz*rni a dolgokat, ha arról van szó, és küzdeni tudok, ha akarok. Istenem, annyi mindent megéltünk.... Szinte előttük nőttem fel, tizenhárom éves voltam, amikor találkoztunk, amikor az életembe csöppentek, és ez hihetetlen. Talán nem beszélek velük mindennap, de tudom, hogy életem végéig szeretni fogom őket, a barátaimnak fogom tartani őket, és tisztelni fogom őket, fel fogok rájuk nézni, és beléjük fogok kapaszkodni, ha úgy érezném, hogy megint visszafelé tartok. Elég csak rájuk gondolnom, és arra, amiket mondtak, elég csak felidéznem a közös emlékeinket, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon hiányoznak, nagyon szeretném őket újra látni és ismét nyaralni menni velük, és nagyon remélem, hogy ez egyszer megvalósul. Nehéz lesz, mert felnőttünk, és mindenfelé sodródtunk, talán az érdeklődési körünk sem ugyanaz már, de tudom, hogy tudnánk miről beszélni, mindig tudtunk miről beszélni, és te jó ég, az ember nem kívánhat náluk jobb barátokat. Olyan csodálatos emberek, hogy azt nem is tudom szavakba önteni. Nekik hála, a sok rossz ellenére is azt tudom mondani, hogy csodálatos gyerekkorom volt. Annyi minden történt, de mindig mellettem voltak, és támaszt nyújtottak, és kevés olyan ember van, akit életed végéig maga mellett tudhat az ember. Én viszont rengeteg ilyen embert tudok felsorolni. Annyira hálás vagyok nekik, annyi mindenért köszönetet tudnék mondani, és köszönetet is mondok. Néha még én magam sem tudom felfogni, hogy mennyi mindent kaptam már az élettől. 

Szóval... ezek azok a gondolatok, amik megfordultak egy pillanat alatt a fejemben, és sírásra késztettek. Annyira hiányoznak a régi idők... Annyira hiányoznak a barátaim. Még mindig úgy érzem, megrekedtem valahol, ugyanabban az időben, és nem tudok sehogy sem túllépni. Néha erőt érzek, de aztán megfutamodok, és visszalépek. Valami miatt nem tudok tovább menni, és nem tudom, mi az. Persze, mondhatják nekem azt, hogy csak meg kell tenni, fel kell emelni a lábam, nem nehéz ez, csak az elején, és mindezzel tisztában is vagyok, de olyan érzés, mintha valami nehéz súlyt rákötöttek volna a lábamra, és nem tudnék megmozdulni. Lehet, hogy csak én képzelem oda ezeket a súlyokat, lehet, ezek a félelem terhei, lehet, nincs is ott semmi, nem tudom, de akkor sem megy. Valami... valami nagyon nem okés. Valami.... visszaránt. Nem tudom, tényleg nem tudom, de nagyon dühítő, és emiatt sokakat ellökök magamtól, sok embert hanyagolok, és nem keresem őket. Hiányoznak, de amíg nem vagyok jól, nem tudok velük találkozni. Tudom, hogy ezen csak én tudok változtatni, de annyira nehéz. Nem tudom, mit kellene tennem. 

Nem sok boldogság van az életemben jelenleg, talán annyi, hogy végre nem érzem magam magányosnak, már ami a kapcsolatok terén illet. Annyi csalódás után, meg azután, hogy kihasználtak, végre jött valaki az életembe, akivel boldog vagyok, és aki elfogad úgy, ahogy vagyok. És ez egészen furcsa érzés, mert ezelőtt sose tapasztaltam ilyet. Mostanság mondhatni ez az egy dolog van, ami tartja bennem a lelket.

Mostanában eléggé ideges vagyok, és feszült, aminek nem adok hangot, de érzem magamban. Ott van most ez a "beteségem", ami már másfél hónapja tart, és egyszerűen nem akar elmúlni, hiába mentem már vissza kétszer a dokihoz, és kaptam gyógyszereket, de semmi. Nincs változás, és kezdek aggódni, hogy talán valami komolyabb bajom van. Jövőhéten valószínűleg megint visszamegyek, de lehet, hogy keresek máshol egy orvost, hátha ő mást tud mondani. Nagyon rossz, és nagyon nehéz emiatt most minden, és emiatt se keresek másokat, mert annyira feszült vagyok, hogy félek, kirobban belőlem ez az egész, és valakit megbántok a végén. De persze erről sem beszélhetek, vagy legalábbis nem akarok róla beszélni, mert... nem tudok róla beszélni. Nehéz. Most tényleg mindent nehéznek érzek.

Nem akarok mást, csakhogy ez az egész végre elmúljon, és visszataláljak önmagamhoz. 

Mikor fog ez végre eljönni?

Tudom, türelmesnek kell lennem és ki kell tartanom, de nem igazán érzek most erőt magamban. 

Mindegy, majd lesz valahogy. Inkább megyek vissza, és befejezem a takarítást, hátha találok még dolgokat, mint mondjuk a három üveg bontatlan sör meg az a kétszáz forint. :D

Ezt meg azért, mert nagyon jó *-*

BLOCK B KONCERT *-*

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést már tegnap meg akartam írni, de nem jutottam el addig, mert se időm nem volt, meg mást kellett csinálnom, és igazából a gondolataim is ezerfelé voltak. De most itt vagyok, és megpróbálom elmesélni nektek, hogyan éltem meg a Block B koncertet. ^^

A Block B-t a debütálásuk óta követem, persze nem rendszerességgel, mert kinőttem már abból a korszakból, hogy minden fellépést, műsort megnézzek a kedvenceimről. Nincs időm rá, ráadásul több tucat bandát szeretek, lehetetlen lenne mindenkiről mindent tudni, így leragadtam ott, hogy meghallgatom a dalaikat, megnézem a klipjeiket, és talán, hébe-hóba belepillantok egy-két műsorba. Egyébként ők az egyik banda, akiknek a tagjait nem tudom megyjegyezni, pedig csak heten vannak. xD Tudom, a nevüket, de mindössze két tagot tudok beazonosítani, a többieket nem. Lehet, hogy az az oka, hogy alig néztem róluk képeket meg fellépéseket? Az ember akkor hamarabb megjegyzi, de ez velük kapcsolatban teljesen kimaradt az életemből.

De ugorjunk, ez szerintem senkit nem érdekel :P 

A koncertet ugye már tavaly ősszel bejelentették, de valami miatt áttolódott idénre, azaz március 3-ra. Hát... őszintén, én egyáltalán nem égtem koncert lázban, valamiért nem pörögtem annyira, mint anno Teen Top koncert előtt. Nem tudom, miért, lehet, hogy a mostani lelki állapotom az oka, mindenesetre így elég hamar eltelt az idő, és azon kaptam magam, hogy basszus, pár nap és koncert. De még ekkor sem izgultam, és semmit nem éreztem ezzel kapcsolatban. Annyit tettem mindössze, hogy meghallgattam az albumaikat, az összeset, elejétől a végéig, többször is, hogy ismerjem a dalokat. Jó, a nagy részüket már hallottam, mert pár album régóta le van töltve, szóval nem voltam annyira lemaradva.

Aztán szép lassan eljött a pénteki nap, én meg ott voltam, hogy menni kéne koncertre. Nem terveztem kimenni kora reggelre, bár szerettem volna elől állni, de a fenének volt kedve órákat császkálni meg várakozni, hát mire eljön az este, addigra elfáradok. A koncert egyébként fél 8-kor kezdődött. Úgy terveztem eleinte, hogy kiérek délután egyre, majd négyre, de végül csak fél 5 körül érkeztem meg a helyszínre. xD Kicsit elszöszöltem az időmet, ebből látszik, hogy ennyire nem volt koncerthangulatom. A jegyet is indulás előtt nyomtattam ki, úgyhogy... pedig szeretem a fiúkat, meg minden, csak ja... punnyadós kedvemben voltam aznap. :D

Amikor kiértem, iszonyat sok ember volt már, szerintem több, mint ötszázan is, de lehet, hogy az ezret is megközelítettük. Egyedül mentem ki a Hungexpohoz, de ott szedtük össze a társaságot. Sszerencsére velük gyorsan eltelt az idő, ugyanis fél 7-től már engedtek be minket.

Amit tudni kell, hogy voltak A, B és C jegyesek. Én C jegyet vettem, ez volt a legolcsóbb. Minden kategóriában sorszámokat osztogattak, bár mire én odaértem, közölték, hogy már nem osztanak sorszámot, mert teljesen felesleges. Ez mondjuk szerintem iszonyat nagy hülyeség volt, mert leszámoztak körülbelül 400 C jegyest, de hogy utánuk is voltak még egyszer ennyien, az is biztos. Meg oké, hogy nem osztanak ki többet, de most az a másik majdnem 500 ember küzdjön meg azért, hogy ki jusson előrébb? Nehogy már az menjen be előttem, aki csak akkor jött, én meg ott vártam két órát. Azért van sorszám, hogy érkezési sorrenben mehessünk be, aki előbb ott van, az előbb is menjen, aki meg utoljára érkezett, az álljon az utolsó sorokba. Ráadásul meg sem lehetett találni a staffosokat sorszámot kérni, mert fogalmunk sem volt, hol vannak. Valószínűleg jó elől voltak, a bejáratnál, de most verkedjem át magam több száz emberen? Akkor legalább lett volna valami kis stand, hatalmas betűkkel kiírva, hogy "Ide gyere, hülyegyerek, itt van sorszámosztás!"
Azt meg se említem, hogy amikor engedtek be minket, C jegyeseket, akkor megkértek minket, hogy álljunk kettes sorba. Megértem, miért kellett, de azért mégis... majdnem ezer embert kettes sorba állítani, amikor így is alig fértünk el, olyan sokan voltunk? Meg amikor mindenki lázban ég, be akar jutni, bennük van a versenyszellem, hogy minél előrébb jussanak, akkor ki a halál fog kettes sorba állni? És akkor még a hangosbemondó sem működött rendesen, semmit nem lehetett hallani abból, amit mondtak. 

Véleményem szerint egy kicsit szervezetlen volt a munka a helyszínen, főleg a vége felé. Oké, az elején még lehet, normálisan ment minden, de mindenkire figyelni kellett volna, minden sorszámot kiosztani, és igen, egészen koncert kezdésig ott lenni és rendet tartani. Nem ám az utolsó pár száz embert hagyni a fenébe, hogy oldják meg maguknak. Megértem, fárasztó lehetett egész nap ott lenni, de ezt ők elvállalták, akkor csinálják meg rendesen. 

Mindegy. Összefutottam néhány ismerősömmel, akikkel iszonyatosan régen találkoztam, és ők feldobták a napokat, akkor kezdtem el igazán érezni, hogy igen, megint itt vagyok egy koreai banda koncertjén, és igen, itt a Block B. Volt amúgy egy pillanat, amikor valakik láttak jönni egy furgont, mindenki ott izélt, hogy húú, azok a srácok, és elkezdtek sikítva rohanni feléjük, mi meg így néztünk, hogy de hát azok nem is a fiúk, ők már itt vannak. Mint kiderült de, ők voltak azok XD

Aztán... kaptam ilyen aláírt kis kártyát róluk, mert... ugye van a My music taste oldala, ahol sikerült leszervezni a koncertet és ahol ugye állandóan makelgetni kellett, hónapokon keresztül, és aki ezen részt vett, az kapott QR kódot. Én is részt vettem benne, szóval megkaptam a kis jutalmamat, bár vicces volt, mert miután hazaértem, órákkal később jutott eszembe, hogy amúgy én ezt még meg sem néztem =D 

Huh... mit meséljek még így a koncert előttről? Más hirtelen nem jut eszembe, tényleg nagyon összefolynak a dolgok, meg igazából borzasztóan fáztam, úgyhogy alig vártam, hogy bemenjünk.

Lassan eljött a hat óra, beengedték az A meg B jegyeseket, majd jöttek a C jegyesek. Vicces volt, mert akiknek nem volt sorszámuk, azok mindenféle sorokba beálltak. Volt valaki, aki mondta, hogy az egyik táblánál van sorszámozás, mi pedig odamentünk. Mint kiderült, ott állították sorba azokat, akiknek volt sorszáma, és amikor elfogyott az a közel négyszáz ember, utánuk kellett beállni a sorszám nélkülieknek. Mi szerencsére pont ott voltunk, közvetlen az utolsó sorszámos mellett, úgyhogy egyből beálltunk mögé, egymásba kapaszkodva, hogy senki ne túrjon ki minket, akik pedig másik sorokban álltak, őket beállították a sor végére. Szóval nagy szerencsénk volt.

Viszonylag gyorsan bejutottunk, aztán a jegy ellenőrzése után valamiért elkapott egy érzés, hogy rohanni kellene. Úgyhogy nem tudom, ki volt mögöttem, de megfogtam a kezét, és elkezdtem berohanni az épületbe, többiek meg utánam. Sajnos így is egészen hátul álltunk, bár koncert közben valahogy folyamatosan előrébb kerültünk. Nem sokat lehetett látni a fiúkból az előttünk állók miatt, de volt kivetítő, így azért viszonylag tűrhető volt.

Maga a koncert... kell erről mesélnem? Egyértelmű, hogy eszméletlen volt, valami olyan, amit sosem fogok elfelejteni, és amit újra és újra át akarok élni. Olyan hatalmas buli volt, hogy arra nincsenek szavak. A kpop bandák mindig is látványos előadást nyújtottak, még akkor is, ha csak kiállnak és elénekelnek egy dalt. Messze a legjobb fellépéseket adják koncerteken, szerintem soha senki nem fogja übereleni azt, amit egy-egy koreai banda nyújtani tud. Már maga az, hogy látsz valakit élőben, olyan hihetetlen, és olyan álomszerű. Őszintén, szerintem még most sem igazán térem magamhoz, valahogy még most is olyan hihetetlen, hogy ez megtörtént.

Ott, amikor álltam a tömegben, a Block B még sehol nem volt, de mentek a dalok, akkor döbbentem rá, hogy hú, basszus, ez a valóság. Vagyis valami ilyesmi érzés járt át, de magam sem tudom, mi volt az az érzés, mert a következő percben megint nem hittem el, hogy itt vagyok.

Amikor anno Teen Top koncerten voltam, nem hittem volna, hogy valaha el fogok jutni egy újabb koncertre. Tudom, azóta volt már itt a Boys Republic és a VIXX is, és mindkettőt sajnálom, hogy kihagytam, pedig azóta mindkét bandát megszerettem, főleg a VIXX-et... És az, hogy most láttam a Block B-t, ez.... erre nincsenek szavak.

A Block B és ahogy sok más banda is azok, akik tartották bennem a lelket. Ez most olyan bénán hangzik, de annyi lelki megpróbáltatáson mentem keresztül, annyi minden történt velem tinédzser koromban, annyi rosszat éltem át, és amikor kpopot hallgattam, valahogy mindig megnyugtatott és feltöltött. Nem értettem, miről énekelnek, de a hangjuk megnyugatott és azt sugallta, minden rendben, mi itt vagyunk és ránk támaszkodhatsz. Elég volt rájuk gondolnom, és fel tudtam kelni, és folytatni tudtam mindent. Olyan erő van bennük, hogy arra gondoltam mindig, ha nekik ment, ha ők ott vannak, ahol lenni akarnak, akkor én miért ne lehetnék? 

Már hét éve érdekel a koreai kultúra és a zene, hét éve benne vagyok ebbem, a Block B pedig 2011-ben debütált. Hat év kellett ahhoz, hogy lássam őket, és egyszerűen nem tudom szavakba önteni, hogy ez milyen érzés. Mindössze két óra volt, sosem fogok velük többet találkozni élőben, mégis... ez a két óra valami olyat adott, ami leírhatatlan.

Amikor a fiúk megjelentek a színpadon, akkor magával ragadott a koncertláz és két órát végigugráltam, végigénekeltem és végigsikítoztam. Hatalmas buli volt, fergeteges volt a hangulat, de tényleg. Kicsit hangulatromboló volt, hogy körülöttem sokan csak álltak, és néztek, semmit nem is mozogtak, pedig abszolút olyan dalaik vannak, amikre bulizni lehet. Én se vagyok egy partyarc, de egy koncerten akarva-akaratlanul is mozogni kezd az ember, anélkül nem is koncert egy koncert. 

Körülbelül 20 számot adtak le, de az egész olyan rövidnek tűnt, egy szempillantásnak. Az egyik tag, PO sajnos nem tudott részt venni a koncerten, de nem baj, mert így is a legjobbak voltak a fiúk. Beszéltek magyarul, elmondták, hol jártak Magyarországon, meg milyen ételeket kóstoltak meg, és nagyon sokszor ismételgették, hogy köszi és Budabest. Annyira édesen beszéltek magyarul, olyan szép kiejtésük volt, teljesen meglepődtem ezen.  *-*

Nem sok mindent tudok mondani arról, mik történtek a színpadon, és sok mindent nem láttam, meg amúgy is a zenére koncentráltam. A dalok nagy része pörgős volt, talán egy-két lassabb dalt adtak le. Azért a Toy című dalukon rendesen bekönnyeztem, a koncert vége pedig a legeslegjobb volt. Főleg akkor, amikor fehér konfettiket lőttek fel a levegőbe, semmit nem láttál, és olyan volt, mintha havazna, a fiúk pedig a Movie's over című számot adták elő. Olyan filmbe illő jelenet volt, olyan, mintha csak álmodtam volna. Annyira jól kitalálták ezt az egészet, hogy ez mindent vitt. Borzasztó jó ötlet volt, nagyon tetszett, és waah. Tényleg nem tudok mit mesélni, ezt az egészet át kell élni *-*

Este fél 10 körül ért véget a koncert, utána szinte egyből mentünk is haza, mert hideg volt. A térdem azóta is fáj, nem tudom rendesen kinyújtani, de legalább a torkom helyrejött. Koncert után alig bírtam beszélni, másnap hangom nem volt, ha volt is, akkor fájt beszélni,és totál be voltam rekedve. De megérte, mert csodálatos élmény volt és huh. *-*

Tényleg nem tudom, mit meséljek. Fantasztikus volt a Block B. A srácok amúgy is egy különc banda, mármint úgy értve, hogy van egy saját és egyedi stílusuk, ami azért a kpop bandáknál elég ritka. Büszke vagyok rájuk, hogy itt voltak, hogy sikerült eljutniuk Európába, és hogy annyi nehézség és kihagyás után, de ismét talpra álltak és folytatják tovább. Imádom őket, és ezentúl még jobban fogom imádni őket *-*

Hát... ennyi lettem volna. Azt hiszem, megírtam életem leghosszabb bejegyzését. Nem tudom, ki olvassa el, de remélem, hogy mindenki hasonló szép élményekkel gazdagodott, aki pedig nem jutott el, annak szívből remélem, hogy egyszer valóra válnak az álmai. *-*

Amúgy közületek volt még valaki, aki ott volt a koncerten? Ti milyen véleménnyel voltatok róla? Ha gondoljátok, elmesélhetitek, engem érdekel ^^

Végezetül pedig hadd tegyek be pár videót, mert... muszáj :D

A legújabb és jelenlegi kedvenc dalom tőlük. Istenem, hogy ezen milyet tomboltunk... =D

Egy videó, amiben a fiúk magyarul beszélnek. Ugye, milyen szép a kiejtésük? Sok a sikítás benne, de azért nagyjából ki lehet hallani.^^

Ez is a vége felé volt, erre nagyon csapattuk =D 

Ez pedig a vége... 6:30-től jön a konfettis rész. Ugye, milyen gyönyörű? Most sírtam el ezen magam T_T Úgy visszamennék... <3

Többet nem teszek be, mert így is túl hosszú a bejegyzés. Neten nyugodtan keresgessetek és nézzetek videókat, tényleg egy hatalmas élmény volt! ^^

Köszönöm annak, aki ezt elolvasta.

További szép napot nektek! ^^