Boldogabb 2023-as évet!

Sziasztok!

Emlékeztek arra, amikor tavaly azt írtam, hogy az az érzésem, hogy a 2022-es év jól fog alakulni, hogy mennyire várom már és hogy remélem, nem fog csalódást okozni?

Nos, tévedtem.

Rettentő nagy csalódást okozott.

Olyan nagyot, hogy azt kívánom, bár visszafordíthatnám az időt és annyi, de annyi mindent másként tennék.

Sosem gondoltam volna, hogy még az ünnepek előtt el kell temetnem az édesapámat.

Azt meg főleg nem, hogy a halála ennyire hirtelen és váratlanul következik be.

Az egész azzal kezdődött, hogy valamikor tavasszal kiderült, hogy daganatos beteg. Nem lehet megműteni, mert annyira rossz helyen van, de szerencsére nem áttétes és van esélye a gyógyulásra. Nyáron már nagyon rosszul volt, napról napra látványosan romlott az állapota. Ha valaki akkor azt mondja, hogy napjai vannak hátra, én elhiszem. Aggódtunk is érte rendesen, és bár a szüleim beszéltek arról, hogy mi van, ha bekövetkezik a legrosszabb, én valahogy akkor nem akartam ezt felfogni és ezzel foglalkozni. Nem voltam képes megbírkózni ilyen gondolatokkal és hogy el kell tőle köszönnöm. Annyira lehetetlennek éreztem az egészet. Persze, lehet azért is, mert tisztában voltam azzal, hogy hamar kiderült nála, és szinte egyből elkezdték kezelni, ezért valóban volt esélye. Apu erős volt, és tudtam, hogy fel fog épülni.

És valóban így volt.

Augusztusban megkapta a sugárkezelést, szeptembertől pedig a kemoterápiát is. Az állapota folyamatosan javult, szépen evett és visszajöttek a kilók, a kedve is sokkal jobb volt. Az orvosok bizakodóak voltak, azt mondták, meg fog gyógyulni. Az eredmények is ezt mutatták, a daganat szépen zsugorodott.

A négy kemóból, hármon volt túl. 

Aztán egy nappal a harmadik kezelés után reggel nem érezte jól magát. Bevette a gyógyszerét, majd lefeküdt aludni. Hirtelen lett rosszul. Hiába küzdött érte anyukám és a mentősök is egy órán keresztül, nem sikerült megmenteni.

Reggel, az ágyban fekve még azt beszélgettük a közös csoportban, hogy milyen jók lettek az előző napi eredmények. Aztán egy órával később anyu írta, hogy baj van, mentőt kellett hívni, még egy órával később pedig már a halálhírét közölte.

Képtelen vagyok elfogadni, hogy ez megtörtént. Nem haragszom senkire, mert tudom, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtett, de akkor se vagyok képes ezt elhinni. Mi a francért kellett az apukámat elvenni tőlem, tőlünk? Ártott ő bárkinek is? Komolyan, nem szenvedett eleget már a családunk?

Ugyan már egy hónap eltelt, de nem tudtam még mindig feldolgozni. Elsősorban rettentő dühös vagyok. Nem másokra, hanem erre a helyzetre. Hogy apu élni akart. Sokszor mondogatta ugyan az elmúlt években, hogy nem éri meg a nyugdíjat és lehangoltnak tűnt. De amikor kiderült a betegsége, megváltozott. Élni akart. Tervei voltak. Nyugdíjba ment és eltervezte, miket fog csinálni. Erre mit tesz vele az élet? Elveszi tőle ezt a lehetőséget. Még egy hónapot se tudott kihasználni a nyugdíjas éveiből. Miért nem tehette meg? Mit ártott ő bárkinek is? Hogy őszinte legyek, én sosem hallottam apukámat káromkodni vagy hogy egy rossz szót is szólt volna másról. Mindenkivel kedves volt, sose bántott senkit. Ha valakit nem is kedvelt, akkor is megtartotta magának, de sosem bántotta még csak szóval sem a háta mögött. Én napi szinten szitkozódom (köszömhetően, hogy kereskedelemben dolgozom), de őt tényleg nem hallottam, hogy bárkinek is ártott volna. Jó ember volt, és mégis neki kellett mennie. És ez kurvára igazságtalan. És ezért mérhetetlenül dühös és csalódott vagyok. És ez az, ami miatt ezt nem fogom tudni feldolgozni, legalábbis hosszú ideig nem. Mert ott állt a teljes gyógyulás kapujában, tényleg nem volt már sok hátra, és erre mégis elvették őt tőlem. Ha valakinek, hát neki élnie kéne most is. 

És dühös vagyok azért is, mert anyukám így teljesen egyedül maradt. Nem elég, hogy ő két éve veszítette el az édesanyját, most a férjét is. Képtelen otthon meglenni este a lakásban, pánikrohamai vannak és nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Mert a testvéreimmel messze lakunk tőle és nem tudunk ott lenni vele minden nap. Anyukám a másik ember, aki nem ezt érdemelte. A kis városunkban, ahol lakik, annyi emberen segített. Mindenki ismeri őt, anyu tényleg mindig azon van, hogy másokon segítsen, és most mégis ő az, akinek szenvednie kell. Miért is? Az nem érdekel, hogy én hogyan küzdök meg a fájdalommal, de hogy anyukámat ilyen állapotban kell látni, azt nem tudom megbocsátani. Dühös vagyok. Nagyon.

Másodsorban pedig bűntudatom van. Azért, mert nem voltam ott apunak. Azért, mert bár annyiszor megígértem, hogy fel fogom hívni, hogy keresni fogom, sose tettem. Mindig csak akkor találkoztam vele, amikor jó esetben havonta hazautaztam. És hiába mondták, hogy de, hívjam fel, még ha nehéz is, nem tettem. Halogattam. Mindig halogattam. Hiába tudtam, hogy később én fogok szenvedni emiatt, akkor se tettem. De arra nem gondoltam, neki mennyit jelentett volna. Annyi mindent másként kellett volna tennem, és csak remélni merem, hogy mindennek ellenére boldog volt és tudja, mennyire szeretem. Mindig mondogatta, hogy most örüljek, hogy itt van, mert lesz olyan, amikor ő már nem lesz és az nagyon fog fájni. És a fenébe is, igaza volt. Tudtam, hogy igaza van, de nem gondoltam, hogy mindez ilyen hamar bekövetkezik. Annak az egynek örülök, hogy sikerült a születésnapját még összehozni novemberben. Elvittük horgászni, amit nagyon élvezett. Meg is lepődött és tényleg örült neki, mert utoljára szerintem akkor voltunk, amikor még kicsi gyerekek voltunk. És annyira jó lett volna, ha többször is el tud majd menni, beszéltük is, hogy majd megyünk még.... de többé nem tudunk. És bűntudatom van, hogy dühös vagyok, amiért elvették tőlem, mégis, egy utolsó ajándékként ezt megkaphattuk. Külön örülök annak is, hogy még a halála előtt pár nappal tudtam vele telefonon beszélni, és megsúgta, hogy anyukámnak milyen karácsonyi ajándékötlete van. Annyira örülök, hogy legalább azt a telefonbeszélgetést meg tudtam vele ejteni, mintegy utolsó búcsúként. 

Kavarognak bennem az érzések és nem tudom, hogyan fogok túllépni ezen. Annyi módon ábrázoltam a halált régebben az írásaimban, de ennyire közel találkozni vele.... nem tudom feldolgozni. Hihetetlen. Képtelen vagyok elfogadni. És nem a saját bűntudatom miatt, hanem főként miattuk. Legalább még pár évet kaphattak volna anyuval... Vagy legalább egy évet. Vagy legalább a tavaszt várta volna meg, hogy anyu ne féljen ennyire egyedül a sötétben és a csendben. Az egész helyzet olyan, mintha csak egy álom lenne. Valami, amiből fel fogok ébredni, ha egy kicsit még kitartok. Az egész világ most nem tűnik valóságnak. Telnek a napok, történnek az események, az idő is pörög, de nem vagyok jelen. Csak úgy vagyok és nézek, de nem vagyok részese semminek. 

Nem tudom, mi lesz így. Bízom benne, hogy idővel könnyebb lesz. Tudom, hogy ez nem csak velem történik, tudom, hogy a halál minden élőlény életében jelen van, de akkor is mocsokosul nehéz. És fáj.

De, hogy ne csak keseregjek, mert néhány jó dolog is történt azért az életemben. :)

Tavaly sikerült eljutnom végre egy Three Days Grace koncertre, ami nagy álmom volt azóta, hogy ismerem őket... úgy 14-15 éve. Te jó ég, ezt leírni is furcsa. :O Plusz szokás szerint The Rasmus koncerten is voltam. Mindkettő fenomenális volt. Szeretek koncertekre járni, annyira felszabadító érzés.^^ Ó, és voltunk Rúzsa Magdi koncerten is. Igaz, oda csak azért mentünk, mert a szülinapost vittük volna, aki végül covid miatt nem jött el, így csak hárman mentünk, de jó volt ^^

Aztán... nem tudom, mennyire említettem, hogy évek óta elég erős fejfájással küzdök. Szerintem egy tíz éve biztosan, de nem tudom ponotsan, mikor kezdődött. Az elmúlt években azonban egyre rosszabb lett, néha egy hétig is eltartott úgy, hogy minden nap szedtem rá elég erős gyógyszereket, de semmit nem használtak. Fogalmam sincs, mi okozta. Fájt, ha melegfront volt, fájt, ha hidegfront, fájt, ha stresszeltem kicsit, de akkor is fájt, ha minden tökéletes volt. Eljutottam arra a pontra is, hogy társaságba is csak úgy tudtam menni vagy akár csak egy moziba, ha vettem be előtte gyógyszert, különben ki sem bírtam volna mozdulni. De még így is épp annyira volt elég, hogy csökkent a fejfájás, de nem múlt el, és így se tudtam élvezni a barátaimmal töltött időt.

Ennek akkor lett vége, amikor szeptemberben megcsináltattam a migrén piercingemet.

Nem gondoltam volna, hogy használni fog. Barátnőm mesélt róla, neki volt is és azt mondta, hogy neki segített. Beléptem én is a csoportba, utána olvastam ennek, hónapokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen. Annyi, de annyi pozitív véleményt olvastam, hogy végül ez győzött meg és döntöttem úgy, hogy egye fene, megcsináltatom én is. Mit veszíthetnék? Maximum lesz egy szép ékszer a fülemben. (A migrén piercinget a fülben lévő porcba szúrják). És láss csodát. Nem fáj a fejem azóta. Pontosabban egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fájt azóta, de akkor is éppen csak annyira, hogy bevettem egy szem gyógyszert és elmúlt. Igen, egyetlen egyet. Nm kettőt, nem hármat, nem négyet és nem kellett órákat várnom, hogy hasson. Nem. Bevettem egyet és fél-egy óra múlva már nem is volt semmi bajom. Csodálatos dolog. Nem hittem benne, de működik és annyira jó érzés. Úgy tudok kimozdulni otthonról, hogy nem feszengek, hogy basszus, megint fájni fog a fejem és mi lesz így, hanem csak megyek és élvezem az életet. Annyira jó érzés. ^^ Úgyhogy ajánlani tudom mindenkinek, aki hasonlóképpen fejfájással küzd. ^^

Aztán amit tavaly nagyon szerettem, hogy évfordulónkon elmentünk minigolfozni. Imádtam, nagyon élveztem, pedig sose játszottam előtte. Meg voltunk Retró múzeumban is, az is érdekes volt. Szeretek ilyen programokra eljárni. ^^ Nyaralni is voltam a barátaimmal, sőt, tavaly túrázni is elmentünk barátnőmékkel, amit már jó ideje terveztünk. Röpke 36 km-es séta volt.... Három napig alig bírtunk lábra állni, de minden percét megérte. 

Úgyhogy szokás szerint főként kisebb élményekkel, programokkal telt el az évem. 

A tavalyi bakancslistámról egyébként elég sok mindent sikerült megcsinálni. Lássuk:

× Ugyan nyárig nem értem el a kívánt alakot, de fél éven át rendszeresen edzettem, és lekúszott rólam 6 kg. Igaz, aztán ott felborult minden, és abbahagytam az edzést, de büszke vagyok arra, hogy fél évet kibírtam. 

× Rengeteg koreai filmet, sorozatot láttam. 

× Születésnapomkor sikerült eljutnom koreai étterembe is. ^^

× Vettem/kaptam új táskát, kabátot, koreai kozmetikumokat és hamarosan lesz bluetooth fülhallgatom is. (A migrén piercing miatt újra kellett tervezni, mert nem minden fülhallgató megy bele így a fülembe xD).

× Olvastam. Többet, mint előtte, bár nem eleget, de ez legalább félsiker.

× Kirándulni is voltam barátnőmékkel, mint ahogy említettem feljebb.

És, hogy mik lennének a terveim a következő évre, vagyis idénre. Lássuk

Bakancslista 2023

× Szeretném, ha a családomat végre nem érné ennyi baj. Szeretném őket boldognak tudni és boldognak látni. Szeretném, ha végre érné őket valami szerencse, jó hír. 

× Továbbra is szeretnék összeköltözni a barátommal és örökbe fogadni egy kiscicát. 

× Új tetoválást is szeretnék végre, de erősen gondolkodom egy megerősítő migrén piercingen vagy egy shenmen piercingen. 

× Koreai nyelvet is szeretném elsajátítani. De valami mindig közbeszól.

× Továbbra is szeretnék Dél-Koreába eljutni.

× Utazni és kirándulni szeretnék. Sokat. Miskolctapolcára szeretnék még mindig eljutni.

× Sokféle programra szeretnék elmenni, kipróbálni. Annyi izgalmas és szórakoztató dolog van.

× Bár meg vagyok elégedve most a munkámmal, ettől függetlenül jó lenne végre olyan helyet találni, ami nem a kereskedelem és otthonról is tudnék dolgozni. (A mostani helyzet miatt jó lett volna, ha ilyen lenne és ott tudnék lenni anyu mellett.)

× Írni. Írni akarok. Tavaly nem bírtam írni. Semmi energiám nem volt. Nem tudom, idén lesz-e, de nagyon szeretnék kiadni egyszer valamit. Habár apu már nem olvashatja, pedig szerettem volna, ha ő is láthatja...

× Sportolás. Nyárig tényleg szeretnék most lefogyni és szeretném, ha utána is kitartóan edzenék. Fene egye meg, hogy rólam nem jönnek le olyan könnyen a kilók és hogy kurvadrága egészségesen étkezni. =/

× Szeretnék elmenni korcsolyázni.

× Fogorvoshoz is el kéne mennem, de továbbra se volt időm ilyenekkel foglalkozni.

× És még mindig szeretnék a hajamra egy jóféle sampont találni, hogy ne kelljen minden nap hajat mosni >< Utálom, hogy már a 2. napon teljesen elviselhetetlen a hajam ><

Idénre nincsenek nagy elvárásaim, csak a szokásosak. Semmit nem is merek már kívánni vagy tervbe venni, mert tudom, hogy úgyse valósulnak meg. Főleg nem a legfontosabbak. Úgyhogy idén csak sodródom az árral és majd lesz valahogy. Nem várok se jót, se rosszat. 

És következzen a végére a szokásos dallista, amiket tavaly hallgattam egész évben. 2022-ben kevesebb jó dalt találtam, nem sok volt, ami megfogott. De íme néhány, amiket viszont imádok. (Annak ellenére, hogy nem sok dalt hallgattam, nehéz volt leszűkíteni a listát... így is többet hoztam, mint terveztem xD) Azt vettem észre, hogy mostanság egyre inkább szóló énekeseket hallgatok, mint együtteseket. És a lánybandák dalai is egyre többször kerülnek fel a listámra.

Az idei nagy felfedezettem Bibi. Ez a dala baromi jó. A többivel még csak ismerkedem. :) De számomra ez az év dala, akárhogyan is nézzük.

Ez a második legjobb dal, amit hallottam 2022-ben. Taeyeont mindig is szerettem, és nagyon szép hangja van. Nem is kell magyarázni, miért olyan tökéletes ez a dal.

Ha már belekezdtem a női előadókba... Fene se gondolta volna, hogy ennyi női énekest kedvelek. Régen bármennyire nem szerettem, Hyuna mostanra a kedvenc énekesnőm. Imádom a hangját és mindent, amit csinál. ;) 

Maradjunk akkor a női vonalon és jöjjön pár lánybanda. Jelenlegi nagy kedvenceim a (G)I-dle. Azt hiszem, ezt sem kell magyarázni, hogy miért. Ez a számuk igazán pörgős és megmondós, feldobja az ember hangulatát. ^^

Ha idénre kellene választani egy újonc lánybandát, ők lennének azok. Bár a többi daluk kevésbé fogott meg, ezt nem lehet nem imádni. ;)

És akkor evezzünk át más terepre... Idei kedvenc duó párosom Jay Park és IU. Mindkettőjüket imádom külön-külön is, nem gondoltam volna, hogy ők ketten ilyen jót tudnak együtt összehozni. A dal könnyed és üde, jó érzés hallgatni, és még a dalszöveg se nehéz. ^^

Másik kedvenc párosom Psy és Suga dala. Imádom mindkettőjük zenéjét, és a közös munkájuk gyümölcse is nagyon ütős és vicces lett. Imádom. :)

A Stray Kids számomra egy olyan banda, akik annyira nem állnak közel a szívemhez, a dalaik is olyan átlagosak számomra =( De ez a számuk annyira magával ragadott, hogy a mai napig szívesen hallgatom. Futás mellé tökéletes, nagyon felpörgeti az embert.

A Big Bang nagy visszatérése. Kell ezt magyarázni?

Idén szerintem Jackson Wang számait hallgattam a leginkább. Ez a dala különösen tetszik, de a többi is nagyon jó. ^^

Eredetileg nem akartam megosztani J-Hope dalát, mert egyrészt a BTS már nemcsak a csapból folyik, és őt amúgy se kell bemutatni senkinek, de ez a dal akkor is annyira jóóó. :D 

Ezekkel a dalokkal kívánok mindenkinek sikerekben gazdag és sokkal, de sokkal boldogabb évet! Szeressétek egymást és még ha nehéz is, próbáljatok minél több időt tölteni a számotokra fontos emberekkel. Ha valamit megtanultam idén az az, hogy az élet valóban rövid és sosem tudjuk, mit hoz a holnap.