Néha elgondolkodom, milyen lenne csak úgy egyik napról a másikra eltűnni. Máskor átkozom magam, amiért ilyen hülyeségek jutnak az eszembe, hisz fordított esetben én se szeretném, hogy ez történjen mással.
Újonnan megint ott tartok, ahol évekkel ezelőtt. Ugyanazok a gondolatok, amik megrémisztenek. Azt hittem, ebből már kinőttem, de vajon ebből ki lehet nőni? Hisz nem változott semmi. Ha őszinte akarok lenni, akkor csak más emberek közé kerültem, de attól még minden ugyanaz maradt.
Pont tegnap mondtam egy ismerősömnek, hogy kinőttem ebből. Ma meg azon kapom magam, hogy ugyanaz a kérdés forog a fejemben, mint anno. Tehetek ez ellen valamit? Vagy ez valami olyasmi, ami egy életen át végigkísér?
Kilépnék ebből, de nem rajtam múlik.
Boldog vagyok. Akkor miért tartok megint itt?
Tényleg boldog vagyok? Vagy csak magammal hitetem el?
De egy részem tényleg boldog. Akkor miért esik olyan sok minden nehezemre? Miért vagyok ott, ahonnét menekülni akarok? Azt hittem, megszabadultam ettől.
Igazság szerint tudom a választ, de nem befolyásolhatom, hogy minden úgy legyen, ahogy én szeretném. Ha úgy lenne, nem lennének ilyen problémák. De az emberek... az emberek önzőek, és csak magukra gondolnak. Nem figyelnek a környezetükre. Vagy csak nem akarják észrevenni, ami a szemük előtt van?
Hisz minden olyan nyilvánvaló, nem? Én sem tudom elrejteni az érzéseim, de ezekszerint mégis ilyen jól menne? Hibáztathatok ezért bárkit is? Aki eléggé ismer, az miért nem veszi észre? Aki pedig nem ismer még, őket vajon hibáztathatom? Vagy inkább magamra kellene haragudnom? De miért is kellene magamra haragudnom? Ez nem rajtam múlik.
Itt vagyok, de közben mégsem.
Tényleg nem értem ezt az egészet.
Annyi mindent tudnék még írni, de úgy érzem, teljesen felesleges. Minden felesleges. Az ember mondhat akármit, panaszkodhat, elsírhatja a bánatát, világgá kürtölheti, ami fáj neki, senki nem fogja meghallani. Senkit nem fog érdekelni. Senki nem lesz kíváncsi rá. Csak figyelmen kívül hagyják.
Mert mindenki csak magával törődik.
Így nem marad más, csak a némaság és a hallgatás.
És a végén te magad leszel a hibás.
"Ez egy gyönyörű hazugság
Az utolsó hazugságom
Akkor is, ha annyira fáj, hogy meghalok
Érted maszk mögé rejtem magam"
